Veréssel fenyegetve vették rá a videózásra, később a videóval zsarolták.
Borsod: Osztálytársukról készítettek pornográf videókat
Vádat emeltek két fiatalkorú ellen minősített gyermekpornográfia bűntette miatt, akik kiskorú osztálytársukat rendszeresen megalázták, fenyegetéssel róla pornográf videókat készítettek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.
Évek óta szemétkedtek iskolatársukkal
A fiúk egy borsodi településen működő általános iskola végzős tanulói. A kiskorú fiú osztálytársukat már évek óta megalázták, fenyegették, bántalmazták, megfélemlítették.
Veréssel fenyegetve vették rá a vidóra
Az fiúk 2023. május közepén, tanítási időben megveréssel fenyegetőzve arra bírták rá a sértettet, hogy a tornaterem öltözőjében egy tíz cm nagyságú műanyag babát használva szexuális cselekményt végezzen. Egyikük erről videófelvételeket készített.
Később a videóval zsarolták
Másnap az osztályteremben az egyik vádlott felszólította a sértettet, hogy a nemi szervét tegye rá a tanári asztalon lévő könyvre. Az elkövető azzal fenyegette, hogy ha nem teszi meg, az előző napi videókat megmutatja a sértett édesanyjának, illetőleg megveri. Ennek hatására a sértett eleget tett a követelésnek, a másik vádlott telefonnal videózott.
Egy börtönkarrier kezdete
Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott, a végrehajtás próbaidőre felfüggesztésével, pártfogó felügyelet egyidejű elrendelésével és a pártfogó felügyelő által szervezett foglalkozáson való részvételre kötelezéssel. Indítványozta továbbá a vádlottak végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévüket be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba.
Kapcsolódó:
Borsod: Ököllel esett neki az iskolaőrnek egy felső tagozatos diák
Az igazgató és élettársa prostitúcióra kényszerített két fiatal lányt
Valódi Hírek










