DK: A bankok álljanak le a gyászoló családok zaklatásával!

Dobrev Klára követeli, hogy függesszék fel a babaváró kölcsönök behajtását, ha az egyik szülő meghalt.

DK: A bankok álljanak le a gyászoló családok zaklatásával!

Vannak családok, ahol a gyermekáldás reményében felvették a babaváró kölcsönt, de egy tragédia következtében az apa vagy az anya elhalálozott. A bankok sokszor kegyeletsértő módon követelik a törlesztőrészleteket a megrendült hátramaradottakon. Ezt a gyakorlatot elégelte meg a Demokratikus Koalíció.

Dobrev Klára: „Ne próbálják meg most a családokat tönkretenni!”

Három hete sikerült rákényszeríteniük a kormányt egy 600 milliós alap létrehozására, hogy segítsenek a tragédiát átélt babavárós családokon. Azóta viszont csak hallgatás van – mutatott rá a DK elnöke, majd hozzátette, hogy a bankok tovább zaklatják a gyászolókat, mintha mi sem történt volna.

„Felszólítjuk a pénzintézeteket, hogy azonnal függesszék fel a törlesztőrészletek követelését azoktól, akik elvesztették házastársukat!”

Hangsúlyozta: a kormány 600 millió forintos bejelentése az éppen hogy kártalanítani fogja őket.

„Baloldaliként amúgy is úgy gondolom, hogy a profit soha, de soha nem lehet fontosabb, mint az emberek élete, a családok nyugalma.”

Dobrev Klára szerint amikor egy család ilyen tragédiával szembesül, akkor lehetetlen, hogy csak azért, hogy még pár ezer forintot ki tudjanak sajtolni a bankok a gyászoló családokból továbbra is ott zörgetnek és kopogtatnak az ajtajuknál. Szerinte 600 millió forint legyen nekik elég, ezért azt tanácsolta a bankoknak, hogy forduljanak a kormányhoz, követeljék tőlük.

Elegünk van abból, hogy a bankok profitéhsége mindent, de mindent felülír ebben az országban.

„Úgyhogy azt követeljük, hogy a mai naptól kezdve függesszék fel a babaváró hitel törlesztőrészleteinek a követelését azoknál a családoknál, ahol haláleset történt, hiszen erről szólt három héttel ezelőtt a kormány bejelentése is”

– összegezte videójában a DK elnöke.