A DK képviselője szerint a mozgásképtelen betegeket klíma nélküli, 30-40 fokos kórtermekben tartják. Az egyik hozzátartozó már elvesztette a családtagját.
„A betegek megfőnek a saját levükben” – tarthatatlan hőség a szentesi kórházban

Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője súlyos állapotokra hívta fel a figyelmet a szentesi Dr. Bugyi István Kórház krónikus belgyógyászati osztályán. A politikus szerint az osztályon 30–40 fokos hőségben fekszenek a magatehetetlen, mozgásképtelen betegek, miközben semmilyen klimatizálás nincs az épületben.
A képviselő Facebook-videóban számolt be az esetről, miután több hozzátartozó is megkereste irodáját a körülmények miatt. Elmondása szerint sokan jelezték, hogy az idős, önmagukat ellátni nem képes betegek a kánikulában elviselhetetlen körülmények között szenvednek.
Több hozzátartozó keresett meg, akiknek a családtagjai a Dr. Bugyi István Kórház Krónikus Belgyógyászatán fekszenek. Áldatlan körülmények között 30-40 fokos hőségben, pedig még csak most jön a java a nyárnak.
Varga Ferenc kiemelte: az osztályon jellemzően olyan emberek fekszenek, akik „egyik oldalukról a másikra sem tudnak megfordulni”, és a hőháztartásuk miatt különösen érzékenyek a hőmérséklet-ingadozásra. Egyikük hozzátartozója a panaszlevél és a képviselői bejárás között elhunyt.
Milyen végtisztesség az ilyen? Betegen, legyengülten a 30-40 fokos hőségben ér véget az élet a XXI. század Magyarországán Szentesen a Dr. Bugyi István Kórház Krónikus belgyógyászatán.
A DK-s politikus bírálta a fenntartókat, amiért a milliárdos fejlesztésekből kimarad az osztály klimatizálása, és úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy sem a Belügyminisztérium, sem a Szegedi Tudományegyetem, mint fenntartó, nem tesz semmit a probléma orvoslására.
Varga azonnali lépéseket ígért:
Azonnali hatállyal mennek a levelek a Belügyminisztériumnak és a fenntartó SZTE részére is.
Amennyiben nem történik intézkedés, közösségi gyűjtéssel segítene:
De semmi gond, ha ők nem teszik meg, társadalmi összefogással megtesszük mi! Ugye erre adnak nekünk engedélyt, mert Önök is a betegek érdekeit nézik?
Végül kemény üzenettel zárta videóját és bejegyzését:
Addig is, szégyelljék magukat! Elég volt a kórházunk és a Szentes és környéki emberek semmibe vételéből!
Az ügyben megkerestük a Dr. Bugyi István Kórház fenntartóját, a Szegedi Tudományegyetemet és a Belügyminisztériumot is, amint válasz érkezik, frissítjük a cikket.