Egy jánoshalmai férfi a szomszédasszony kamrapolcán rejtőző pénzre csapott le – de nem jutott messzire.
Befőtt helyett 900 ezer forintot lopott a kamrapolcról

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki a szomszédasszonya kamrapolcáról 900 ezer forintot lopott el – számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.
Korábban is főleg a szomszédba járt lopni
Az alkalmi munkából tengődő, csór jánoshalmai férfi röviddel a korábbi elítélését követően újabb lopásokból akart hasznot húzni. Az értékek megszerzése érdekében nem fáradt messzire, mindkét áldozata a közvetlen lakókörnyezetéből került ki.
Úgy járt lopni a szomszédokhoz, mint más boltba
A szomszéd utcában lakó család házába február 16-án, délben, az ajtópántot és a lakatot lefeszítve ment be, majd onnan mosószerrel, farmernadrággal és gyógyszerrel gazdagodva távozott.
Jó helyen kutakodott
A sorozatlopás másik sértettje a vádlott szomszédasszonya. A férfi hozzá néhány nappal később úgy jutott be, hogy a ház falához egy széket támasztott, majd a szúnyoghálót letépve a kamra résnyire nyitott ablakán bemászott. Ott rövid kutakodás után a befőttek között lévő dobozba elrejtve 900 ezer forintot talált, amivel sietősen távozott.
Hamar seggére vert a zsákmánynak
A készpénz egy részét rövidesen elköltötte.
A kiskunhalasi rendőrök még aznap este elszámoltatták a férfit, aki beismerte a lopásokat. A nyomozók a lakásán tartott kutatás során 730 ezer forintot lefoglaltak és a szomszédasszonynak visszaadták. A sértett kérte a fennmaradó összeg megtérítését.
Nem megy börtönbe
Az ügyészség a büntetett előéletű férfit lopás bűntettével, valamint vétségével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a próba idejére pártfogó felügyeletet is rendeljenek el.
Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. A rendőrségi szemlefotón a vádlott ruházatából előkerült lopott pénz látható.
Kapcsolódó:
Elvette egy 84 éves bácsi táskáját Salgótarjánban két fiatal