Majdnem megölte az ártatlan férfit.
Niggerezett, majd kiütötte a kiszemelt áldozatát a bulinegyedben
Vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy férfival szemben, aki a bulinegyedben származása miatt kötött bele egy másik férfiba, valamint meglökte barátnőjét, majd a kialakult szóváltás közben életveszélyes sérülést okozott – számolt be a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye.
A bulinegyedben kötött bele a színebőrű férfiba
A vádirat lényege szerint egy 43 éves és egy 31 éves férfi a 2023. július 8-ára virradó éjjel a VII. kerület, ,,bulinegyed” részén sétáltak. Szembejött velük egy színes bőrű férfi a barátnőjével. Az idősebb férfi – a sértettek által is jól hallható módon – elítélő megjegyzéseket tett arra, hogy a nő afrikai származású férfival kézen fogva sétál.
Nem tetszett neki a nő párválasztása
A vádlott becsmérlő megjegyzéseiben kifogásolta a másik férfi származását, és a párkapcsolatot. Amikor a vádlottak elhaladtak a pár mellett, a 43 éves erőteljesen meglökte a nőt, aki véraláfutást szenvedett. A nő párja a nem elfogadható viselkedés miatt angolul magyarázatot kért, ezért szóváltás alakult ki közte, és a 43 éves férfi között.
Ütésváltás lett a rasszista kirohanás vége
A nő és a fiatalabb férfi próbálta távol tartani egymástól a veszekedőket. A konfliktus közben az idősebb elkövető hátralépett, majd arcon ütötte az inzultált férfit. A sértett az ütés következtében hátra esett, fejét tompítás nélkül beverte a talajba, elájult és életveszélyes sérülést szenvedett. A vádlottak segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Rasszista bűncselekményért kell majd felelnie
A Fővárosi Főügyészség a 43 éves férfit életveszélyt okozó testi sértéssel, közösség tagja elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádiratában. A főügyészség börtönbüntetésre ítélésére tett indítványt. Társa ellen – mivel jelenlétével, fellépésével támogatta a rasszista bűncselekményt és segítséget sem nyújtott a földre esett sértettnek – bűnsegédként elkövetett közösség tagja elleni erőszak és segítségnyújtás elmulasztása a vád. Vele szemben az ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Kapcsolódó:
Maffia a bulinegyedben: Turisták lehúzására specializálódtak (+videó)
Robbanásveszélyes droglaborra bukkantak Budapest egyik kerületében
Pisztolyt ragadott a kocsmai balhé után, hogy igazságot tegyen
Valódi Hírek










