Ha ”úgyis börtönbe megyek, inkább megöllek” – megerőszakolta, majd szétverte a nőt

Huszonötször sújtott le.

Ha ”úgyis börtönbe megyek, inkább megöllek” – megerőszakolta, majd szétverte a nőt

Vádat emeltek egy wisconsini férfi ellen Amerikában, miután megerőszakolta volt barátnőjét, majd brutálisan megtámadta egy baltával – írja a TÉNYEK pont hu.

Mint a lap a Crime Online cikkére hivatkozva írja, a 34 éves férfi a szakításuk után elment a nő otthonába, hogy elhozza a holmiját, a látogatás során azonban összeveszte. A férfi ezután megerőszakolta a volt barátnőjét, majd 25 alkalommal baltával megütötte.

A támadó wisconsini férfi állítólag azt mondta áldozatának:

Úgyis börtönbe megyek, inkább megöllek!

Ez a terv azonban nem sikerült, mert a nő valahogy kiszabadult és felhívta a rendőrséget. Csodával határos módon állapotát annak ellenére sikerült stabilizálni, hogy többek között koponyatörést is szenvedett.

A wisconsini férfi után hajsza indult és hamarosan elfogták a rendőrök. Gyilkossági kísérlet, szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt emeltek ellene vádat.

A vécébe próbálta lehúzni a konyhakést a testvérgyilkos