Nem a kajára, hanem a pénzre ment.
Büfét fosztogatott a pécsi fiatal

A pécsi nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a 18 éves férfi letartóztatását – számolt be a Police.hu.
Reggel vették észre, hogy látogató járt a büfében
Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen 2025. június 27-én azért, mert betörtek a büféjébe Pécsett. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy az egyik alkalmazottja értesítette a nyitáskor, hogy valaki bement a büfébe, majd a pénztárgépből és egy adománygyűjtő dobozból pénzt vitt el, illetve eltulajdonított egy hangfalat is.
Nem sokáig örülhetett a zsákmánynak
A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt. A 18 éves pécsi férfi nem volt ismeretlen a nyomozók számára, ugyanis korábban is követett el már hasonló bűncselekményeket.
Előállítását követően kihallgatták, amely során beismerte tettét, a történteket ittasságával indokolta. Ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság, és kezdeményezték a letartóztatását.
Kapcsolódó:
Boxerrel és rúgós késsel ment vissza a házhoz a sértődős betörő
Udvarias betörő: Mindig levette a cipőjét, mielőtt kifosztott egy lakást (+videó)