Állami bércsökkentés jön: sok dolgozót érinthet a kormány új megszorítása.
Újabb megszorítás jön: az állami dolgozók fizetése is csökkenhet!

Július 1-től újabb megszorítás indul: állami bércsökkentés várható sok cégnél. A kormány most az állami vállalatoknál spórol. A cégeknek az év második felében 5 százalékkal kell csökkenteniük a személyi kiadásaikat. Ez nemcsak béreket, de prémiumokat és pótlékokat is érinthet.
A megtakarított pénzt december 15-ig be kell fizetniük a központi költségvetésbe. A rendelet célja, hogy reagáljanak a gazdasági nehézségekre, amiket a kormány szerint a „háborús idők” okoznak. Ha egy vállalat nem teljesíti az előírást, 2026-ban a hiányzó összeg kétszeresét kell majd befizetnie.
Az állami bércsökkentés azonban nem mindenkit érint. Több mint harminc cég mentesül az alól, például a Magyar Posta, a MÁV, az MVM és a Nemzeti Vízművek. A Magyar Nemzeti Bank és a privatizáció alatt álló cégek szintén kimaradnak.
A kisebb állami cégeknél viszont komoly gondokat okozhat az elvonás. Bércsökkentés, létszámstop, vagy akár elbocsátások is jöhetnek. Bár az 5 százalék nem tűnik soknak, egyes cégeknél ez milliárdos megszorítást jelenthet.
A kormány célja, hogy visszafogja a kiadásokat, mert a költségvetési hiány már most is meghaladja az időarányos tervet. Az állami bércsökkentés illeszkedik a korábbi megszorításokhoz, mint az extraprofitadók, tranzakciós illeték emelés vagy a költségvetési tartalék zárolása. A gazdaság lassul, az infláció továbbra is gond, így újabb megszorítások sem kizártak.
(kontroll.hu nyomán)