Nyílt levélben tiltakoznak a hallgatók tanáruk homofób kijelentései miatt

Szerinte halállal kéne büntetni.

Nyílt levélben tiltakoznak a hallgatók tanáruk homofób kijelentései miatt

„Mi, az egyetem korábbi és jelenlegi hallgatói megdöbbenve és felháborodva értesültünk arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Szociológia Tanszékének egyik oktatója a 2025-ös Budapest Pride rendezvényt követően nyilvános Facebook-bejegyzésben tett homofób, gyűlöletkeltő kijelentéseket” – írták a hallgatók.

Azt írta: halállal lakoljanak

Az eset előzménye, hogy a tanszék oktatója a Pride alkalmából egy bibliai idézettel utalt arra, hogy a melegeket halállal kellene büntetni. ,,Halállal lakoljanak, vérük rajtuk” – írta az oktató a saját Facebook-oldalán egy nyilvános posztban. A homofób posztot azóta eltávolították, a tanszék pedig szintén posztban határolódott el a gyűlöletkeltéstől, amiről a Magyar Hang képet is közölt.