Fenyegetés Novák Katalin ellen.
A Fővárosi Főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt emelt vádat és felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz azzal a férfival szemben, aki Novák Katalin volt köztársasági elnök rezidenciájára postán feladott felszólításában emberöléssel fenyegetőzött – írta közleményében az ügyészség.
Levelet küldött Novák Katalinnak, abban fenyegette
A vádirat szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei illetőségű 47 éves férfi 2023. július 27-én a lakóhelye szerinti postán Magyarország akkori köztársasági elnökének címzett levelet adott fel. A férfi a levélben
az államfőt felszólította arra, hogy tegyenek valamit a helyi gyorshajtások ellen, különben embert fog ölni.
A küldeményt a Sándor-palotában 2023. július 31-én iktatták. Majd a Terrorelhárítási Központ (TEK) kockázati ellenőrzését követően a Köztársasági Elnöki Hivatal feljelentést tett az ügyben.
A vádlott nem volt teljesen beszámítható a tett elkövetésekor
A vádlottat a cselekmény elkövetésekor a betegsége közepes fokban korlátozta cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében, Illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
Így bár büntethető, a törvény szerint 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt
a büntetése korlátlanul enyhíthető.
Az ügyben a Fővárosi Törvényszék ez év júliusában előkészítő ülést tartott. A vádlott beismerte tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, de azt a beszámítási képességének korlátozottságára figyelemmel a bíróság nem fogadta el és nyomban tárgyalást tartott.
A szabadlábon védekező férfi ügyében az eljárás 2025 októberében folytatódik a bíróságon.
(Nyugati Fény nyomán)
Valódi Hírek










