Meghalt egy futballlegenda.
Hétfőn, 83 éves korában meghalt Káposzta Benő, az Újpest 19-szeres válogatott labdarúgója – jelentette be kedden hivatalos honlapján a klub.
1959-ben igazolt a lila-fehérekhez
Káposzta Benő 1942. június 7-én született Budapesten. Labdarúgó-pályafutását a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte, majd
1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához
– írta a kezdetekről az újpesti honlap.
1959 és 1974 között 259 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára
az Újpesti Dózsában, hét gólt szerzett. A felnőttek között 1960-ban a BVSC ellen mutatkozott be, abban az idényben bajnok is lett. Eleinte középcsatárként kapott lehetőséget annak ellenére, hogy eredeti posztja jobbhátvéd volt.
Bajnoki címek sorát nyerte a csapatával
Összesen hat bajnoki címet nyert Újpesten, négy ezüst- és két bronzérme is van. Kétszer a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította a csapattal.
A magyar válogatottban 1966 és 1969 között 19 hivatalos mérkőzésen játszott,
ott volt a negyeddöntőig jutó csapatban az 1966-os angliai világbajnokságon.
Az újpesti kötődés a magánéletében is fontos szerepet játszott. Felesége, a röplabdázó Schlégl Gyöngyi szintén hat bajnoki címet ünnepelhetett lila-fehérben.
Káposzta Benőt az Újpest FC saját halottjának tekinti, emlékét örökké megőrzi.
(Újpest FC / Nugati Fény/Facebook)
Valódi Hírek









