A minisztériumi korrupciós ügy főszereplője hiába kapott első fokon 190 milliós vagyonelkobzást, másodfokon megtarthatja vagyonát.

Mindez annak dacára történt, hogy az ügyészség vizsgálta a vagyon eredetét, és a vádiratban hosszasan sorolták a több tízmillió forintos összegeket. Tavaly októberben még két és fél év fogházra ítélték a Pénzügyminisztériumon és a Miniszterelnökségen átívelő korrupciós botrány kulcsfiguráját, de a másodfokú ítélet szerint

a bűncselekményből származó vagyont megtarthatja

– írta a 24.hu.

Közel kétszázmilliós vagyont tarthat meg annak ellenére, hogy elítélték

H. Anita pályázatírót az első fokú ítéletben még a fogház mellett 190 millió forint vagyonelkobzásra is ítélték. A Fővárosi Ítélőtábla azonban úgy döntött, hogy a vádlott szerintük legális munkát is végzett, így az abból származó jövedelem pedig nem különíthető el a korrupciós pénztől, ezért

a vagyonelkobzás megállapítása téves volt.

Az indoklás szerint hiába bűncselekményből származó vagyonról van szó, az kétséget kizáró bizonyossággal nem számszerűsíthető. Így a bűncselekményből származó vagyonát megtarthatja H. Anita, akivel szemben végül

csupán 475 ezer forint vagyonelkobzást állapítottak meg

– írták.

A vádalku miatt nem tudtak bizonyítást lefolytatni az illegálisan szerzett vagyonra

A vádirat hosszasan sorolja azokat a több tízmillió forintos korrupciós összegeket, amelyeket a pályázatíró átvett és részben tovább osztott a főként

európai uniós pályázatok sikeres befolyásolása után.

Horváth Lóránt, az ügyvédkör elnöke azt mondta a portálnak, hogy jogi értelemben nem lehet vitatni az Ítélőtábla döntését. Szerinte a dolgot úgy lehetett volna tisztázni, ha az illegálisan vagyonra vonatkozóan bizonyítást folytatnak le, erre azonban a vádalku – vagyis az ügyészséggel kötött egyezség – nem ad lehetőséget.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta a portál megkeresésére, hogy a korrupciós bűncselekmények kapcsán jogtalan előnyként kifizetett, illetve átvett összegek eredetét és sorsát vizsgálták.

H. Anita vallomásában eltitkolta vagyona egy részét – következmények nélkül

A portál kiemelte, hogy annak sem lett következménye, hogy H. Anita, amikor először tett vallomást, akkor hazudott a vagyonáról, annak egy részét eltitkolta.

A minisztériumokon átívelő bűnügy 2022 áprilisában robbant ki, amikor 150 ügyész és rendőr több tucat helyszínen csapott le főként minisztériumi tisztviselőkre. A vádak szerint a tisztviselők kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre. A KNYF 54 ember ellen emelt vádat, köztük

Varga Mihály volt pénzügyminiszter tucatnyi korábbi beosztottjával szemben.

Az érintettek között osztályvezetők, főosztályvezető-helyettesek is voltak, továbbá egy főosztályvezető és egy volt helyettes államtitkár is. Ellenük letöltendő börtönbüntetést indítványoztak. Többen már be is ismerték a vádakat,

vállalva a börtönt és a vagyonelkobzást.

Kapcsolódó:

Dagad a Varga Mihály-botrány: Hiába titkolták, kiderült minden, amit elhallgatott a miniszter

(Nyugati Fény nyomán)