Orbán pénzt kér Brüsszeltől.

Az Index információi szerint Orbán Viktor egy hétfői keltezésű levélben követeli (?) az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését, kiemelve, hogy az ország 2015 óta több mint egymillió illegális migráns belépését akadályozta meg, mégis napi egymillió eurós bírságot kap Brüsszeltől.

Mi történt? Orbán levélben követel pénzt az EU-tól

A portál hétfő esti cikkében felidézte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke augusztus 31-én közös sajtótájékoztatót tartott Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel a belorusz határon emelt acélkerítés mellett. Az EB elnöke akkor elmondta, hogy az EU „komolyan veszi a Keletről érkező fenyegetést”.

A magyar miniszterelnök von der Leyen korábbi nyilatkozatára hivatkozott

Hozzátette, hogy felgyorsítják a SAFE (Security Action for Europe) uniós védelmi hitelprogramot, amelynek keretében 150 milliárd eurót mozgósítanak a tagállamoknak többek között a védelem és a fegyveripar fejlesztésére. A lengyelországi sajtótájékoztatón elhangzottakat követően Orbán miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek. A portál úgy tudja, a Fidesz elnöke levelében elismerően fogadta von der Leyen korábbi kijelentését.

„Érdeklődéssel olvastam a Lengyelországban tett nyilatkozatát, miszerint az Európai Unió külső határainak védelmét biztosító fizikai akadályok közös felelősség”

– fogalmazott levelében Orbán a lap cikke szerint.

Az EU bántja az Orbán-kormányt

„Magyarország az elmúlt tíz évben a Schengeni Térség jelentős határszakaszát védte, kizárólag a nemzeti költségvetésünkből finanszírozva. Magyarország ismételten kérte ezen kiadások megtérítését az Európai Bizottságtól. Azonban politikai vagy pénzügyi támogatás helyett Magyarország csak folyamatos kritikával találkozott, és példátlan, napi 1 millió eurós pénzügyi bírság megfizetésére kötelezték”

– írta Orbán.

Mit vár Orbán Magyarország?

A portál úgy tudja, hogy a miniszterelnök levelében büszkén hivatkozik Magyarország határvédelmi eredményeire, szerinte „2015 óta megelőztük több mint egymillió illegális migráns belépését az EU területére, köszönhetően a robusztus magyar határvédelmi rendszernek”.

Orbán azt írta levelében, hogy

Magyarország ugyanazt az elismerést és pénzügyi támogatást várja ezen eredményért, mint más tagállamok.

„Számos, nagy migrációs nyomással sújtott határ menti tagállam döntött úgy, hogy fizikai akadályokat épít külső határai mentén nemzeti biztonságuk és polgáraik biztonságának védelme érdekében”

– írta még.

Fenyegetésről beszél, pedig ők engedték szabadon az embercsempészeket

„A migráció eszközként való felhasználása valós

fenyegetést jelent az EU biztonságára.

A felhasználás azonban nem állami szereplők által is elkövetett, mint például szervezett bűnözői csoportok embercsempészei, akiknek kapcsolataik vannak terrorista szervezetekkel és tudatosan vagy nem tudatosan NGO-k támogatják őket, amelyek arra törekednek, hogy illegális migránsok tömegeit juttassák be a schengeni térségbe a nyugat-balkáni útvonalon keresztül”

– fogalmaz levelében a miniszterelnök, aki figyelmeztető hangon ír a jövőbeli kihívásokról: „a legfrissebb előrejelzések szerint bármikor milliónyi potenciális migráns indulhat útnak Afrikából”.

Kapcsolódó: Meglepő fordulat: Egészen váratlan döntést hozott az Orbán-kormány a bűnöző embercsempészek kiengedéséről

Orbán Viktor visszautasítja a diszkriminációt, elkötelezett a szolidaritás mellett

A levél végén a miniszterelnök konkrét kérést fogalmaz meg, amelyben sürgeti az Európai Bizottságot, hogy nyújtson pénzügyi segítséget a határ menti tagállamoknak

minden diszkrimináció nélkül.

Zárásként azt írta,

„Magyarország továbbra is elkötelezett az európai szolidaritás mellett és folytatja a küzdelmet a közös európai értékekért a schengeni határ és polgáraink biztonságának védelmével”.

Arról számoltak be, hogy a levél másolatát az Európai Tanács minden tagjának megküldték, ami jelzi, hogy Orbán szélesebb európai nyilvánosság előtt óhajtaná megvitatni a kérdést.

Kapcsolódó:

Rétvári rácsapott a pánikgombra: Most bánta meg, hogy elengedték az embercsempészeket

(Nyugati Fény nyomán)