Tragikus részletek derültek ki.

Vasárnap tragikus véget ért Kaszás Nikolett három hete tartó keresése, ugyanis megtalálták a szeptember 7-én a Pilisben egyedül túrázni induló fiatal nő holttestét a Visegrádi-hegységben. Utolsó ismert ruházata alapján egyértelműen azonosítani tudták.

Az eltűnést követő napokban és hetekben a rendőrség irányításával, önkéntesek és polgárőrök bevonásával folyamatosan szűkítették a keresési területet. Több mint 180 kilométernyi turistautat és környezetét vizsgálták át,

gyakran kötélbiztosítással. A kutatásban túrázók százai vettek részt, és hatalmas erőfeszítéssel fésülték át a Visegrádi-hegység érintett részeit.

A jelzett úttól körülbelül 200 méterre találták meg a fiatal nőt

A holttestet végül egy jelzett úttól körülbelül 200 méterre, egy sűrű bokros területen találták meg. Ez a helyszín korábban azért nem élvezett prioritást, mert semmilyen adat nem utalt arra, hogy onnan kommunikált volna az eltűnt. A keresők korábban mindössze

80–110 méterre haladtak el a helyszíntől.

Az első hírek szeptember 9-én érkeztek a fiatal nő eltűnéséről. Akkor még egy, túra közben történt baleset lehetősége merült fel, ám ezt – a rendőrséggel konzultálva – hamarosan kizárták. Ugyanis az üzenetváltásokból kiderült, hogy Kaszás Nikolett befejezte a túrát. Ennek ellenére több alkalommal átvizsgálták a Spartacus-ösvény szakadékos részeit is.

Miért tartott ilyen sokáig megtalálni Kaszás Nikolettet?

„A mai napra történő felkészülés egy hosszú folyamat volt részünkről is, és itt engedjétek meg, hogy a személyes gondolatainkat is belefűzzük ebbe az közleménybe. Hihetetlen mennyiségű segítséget kaptunk az ország minden tájáról, és egy emberként segített, ötletelt a szakma jelentős része, de az is igaz, hogy soha ennyi támadás nem ért minket azzal kapcsolatban, hogy mit, mikor és miért csináltunk”

– írták a közleményben. Hozzátették: a keresés azért nem vezetett korábban eredményre, mert senkinek sem volt pontosabb információja arról, hogy a sokmilliónyi négyzetméterből melyik 2 négyzetméteren feküdt a keresett személy.

„Az hogy ma hol kutattak az önkéntes keresők, annak a mérhetetlen mennyiségű munkának az eredménye, ami a rendőrség belefektetett az adatgyűjtésbe és elemzésbe. Ebben vehettünk mi is részt, ami nem kis szakmai kihívás volt, és rengeteg energiát fektettünk bele mi is. A mai keresés ötlete nem a mi ötletünk volt, de ennek a létjogosultsága az eltűnés után nem lett volna indokolt, hiszen azt sem tudta senki, hogy ezen a területen kell-e keresni”

– tették hozzá.

Arra is válaszoltak, miért nem keresték korábban kutyákkal az eltűnt nőt

Elárulták, hogy korábban azért nem vetetettek be kutyás keresést, mert a rendőrséggel közösen addigra le tudták szűkíteni a konkrét keresési területet körülbelül 3 millió négyzetméterre, így az addigra szakmailag indokolatlanná vált.

Azt is leszögezték, hogy legközelebb 80 méterre jártak a holttesttől a korábbi kutatás során gyalogosan, illetve

110 méterre többször is elhaladtak terepjáróval.

Miért nem keresték korábban azon a helyen, ahol végül megtalálták?

„Az idő múlásával a Visegrádi-hegység hatalmas területéről folyamatosan szűkítette le a területet a rendőrség a közreműködésünkkel. A találati helyszín valószínűsége pont olyan volt, mint bármelyik másik pontja a fent említett celláknak. Ez Pilisszentlászlótól északi irányban elterülő, megközelítőleg 6 négyzetkilométer. Ezen belül a járható jelölt utak és azok környezetére koncentráltunk. A mai találat a mindenki által használt úttól kb 200 méterre, a bokrok között volt található. Jelölt vagy jelöletlen út oda nem vezetett. Az ilyen a jellegű területek mindeddig nem élveztek prioritást, mert nem volt arra adat, hogy az eltűnt ilyen jellegű helyről kommunikált Messengeren az éjszaka folyamán”

– írta a kutatószolgálat.

Mi történhetett a fiatal nővel?

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea közölte: egyelőre nem ismert a halál pontos oka. Az eddigi vizsgálatok alapjánidegenkezűség gyanúja nem merült fel, így közigazgatási eljárásban folytatódik a körülmények tisztázása.

(Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO/ Facebook és blikk.hu/Nyugati Fény nyomán)

Figyelem! Újabb részleteket közölt a mentőszolgálat Kaszás Nikolett eltűnéséről