Nyugdíjkorrekció jön novemberben.

Hamarosan érkezik a nyugdíjasok számára a nyugdíjkorrekció. Erre – bár a miniszterelnök szerint ő végezte az utolsó simításokat az ügyben – törvényi kötelezettsége van az államnak, ugyanis az infláció magasabb volt a vártnál. Így a januári 3,2 százalék után novemberben további 1,6 százalékos korrekciót,

átlagosan 51 ezer forintot kapnak az idősek.

Nem kegy, hanem kötelezettség

A nyugdíjtörvény pontosan szabályozza, hogy az időseknek mennyi kompenzáció jár. Ugyanis ha az év első nyolc hónapjában mért tényleges inflációs adatok alapján az éves, becsülhető infláció mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja a januárban érvényes növelési százalékot, jár a nyugdíjkorrekció.

Ebben az esetben a különbözetet novemberben utalják, januárig visszamenőleg. Egyúttal hiába derül ki év elején, az előző évben rosszul mérte fel a kormány a pénzromlás mértékét,

a nyugdíjasok lényegében novemberig hiteleznek az államnak.

Orbán Viktor azt mondta, ő végezte el az utolsó simításokat

A végső simításokat maga Orbán Viktor végezte el a kormányrendeleten. Szerdán erről is beszélt közösségi oldalán megjelent videójában.

A korrekciót reményei szerint

már novemberben ki is fizetik.

Hozzátette, Európában mindenhol spórolnak, ha fizetni kell, szívják a fogukat, mert elküldték a pénzüket Ukrajnába, így máshol nem tudnak nyugdíjat emelni.

(Orbán Viktor/ Facebook/Nyugati Fény nyomán)

Kapcsolódó:

Orbánék több tízezer forintot kivesznek a nyugdíjasok zsebéből

Ezt ígérte Orbán a nyugdíjasoknak 2025-re – Mutatjuk!