Szijjártó: komoly veszélyek jönnek.

Szerbia példája jól mutatja, hogy óriási problémákat okozhat, ha egy ország egyetlen kőolajvezetéktől függ, főleg, hogyha az Horvátországból érkezik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártónak nem tetszik, hogy amerikai szankciók hatálya alá került a szerb kőolajvállalat

A tárca közleménye szerint a miniszter azt a hírt kommentálta, miszerint a horvátországi JANAF kőolajvezeték-üzemeltető a kőolajszállítás leállítását jelentette be Szerbiába, miután a NIS szerb kőolajvállalat amerikai szankciók hatálya alá került.

„Világosan látszik, hogy micsoda problémákat okozhat az, hogyha egy ország kőolajellátása egyetlen, Horvátországból érkező vezetéknek van kitéve”

– mondta.

„Na, ezt a helyzetet kell Magyarországon elkerülni. Azt a helyzetet kell elkerülni, hogy mi is egyetlen kőolajvezetéktől, ráadásul egy Horvátországból jövő kőolajvezetéktől függjünk”

– tette hozzá.

„Mindenki vésse az eszébe”

Szijjártó elmondta: jelenleg Magyarországra két vezetéken jön kőolaj, és hazánk alapvető érdekeivel lenne ellentétes, ha ebből a kettőből csak egy maradna.

„Természetesen szerb barátaink mellett állunk, folyamatos kapcsolatban vagyunk, és mivel a Mol a régió legnagyobb energiavállalataként fontos szerepet játszik a kőolajellátásban és az üzemanyag-ellátásban Szerbiában, természetesen a szerb barátaink számíthatnak a Mol növekedő szállítására is”

– közölte, hozzátéve, a Mol szállításai sem tudják pótolni teljes egészében a Horvátországból kieső mennyiséget.

„Ezért még egyszer nagyon fontos tanulságként mindenki vésse az eszébe: nagyon komoly veszélyeket rejteget az a helyzet, ha egy ország egyetlen kőolajvezetéktől függ, főleg, hogyha az Horvátországból érkezik”

– összegzett.

Videó:

(Szijjártó Péter/Facebook / MTI / Nyugati Fény nyomán)