A cél a béke előmozdítása lesz.

Orbán Viktor miniszterelnök a karmelita kolostorban adott rendkívüli interjút a Mandinernek. Orbán elmondta: szombat este küldték ki részére az egyiptomi csúcstalálkozóra szóló meghívót. Azt mondta, meglepetésként érte, hogy valóban létrejött a békecsúcs, mert Donald Trump amerikai elnöknek ehhez „állhatatosságra” és „alázatra” volt szüksége szerinte.

Orbán Viktor: Magyarország is része a hálózatnak

Majd azt jegyezte meg, hogy ez azért is nagy dolog, mert Trump nem kimondottan az alázatáról híres.

A miniszterelnök elmondta: szerinte mióta Trump visszatért a hatalomba, azóta formálódik egy hálózat a világban. Úgy folytatta, ez a hálózat olyan emberekből áll, akik „a béke oldalán állnak”.

Lesz Trump–Orbán csúcstalálkozó

Hozzátette, Magyarországgal együtt mintegy 12 ország része ennek a hálózatnak. Szerényen megjegyezte Orbán, hogy a többi európai vezető országának súlya miatt kapott meghívást, őt azonban a békéért folytatott munkája miatt hívták meg.

Bejelentette, hogy

lesz Orbán–Trump találkozó is, amelynek már az időpontja is megvan.

Tudatta, hogy már 80 százalékban a tárgyalási tmeghatároztákémákat is, ezeket véglegesítették. Közlése szerint leginkább gazdasági kérdések mentén fognak majd egyeztetni. A miniszterelnök a pontos időpontot akkor jelöli meg, amikor a tematika 100 százalékossá válik.

Trumpot mindenki bántja

Orbán szavai szerint Trumpot már mindenki elárulta legalább egyszer, csak Magyarország nem. Arról már nem beszélt, hogy a miért „árulta el” mindenki. Azt mondta, azért támogatta Trumpot Joe Biden elnöksége alatt is, mert ők ketten barátok. Hozzátette, hogy a barátság sosem írhatja felül a Fidesz „Magyarország érdekeit”.

Kifejtette álláspontját, miszerint az ukrajnai háborúban „Trump már régen békét teremtett volna, ha az európai vezetők a háttérből nem lázították volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt”.

Orosz vagyon, Ukrajna

Az október 23-ai EU-csúccsal kapcsolatban azt mondta, az orosz befagyasztott vagyon ügyében még a csúcstalálkozó előtt egyeztet az oroszokkal, mert tudni akarja, hogy milyen következményei lehetnek a különböző lépéseinek. Ha retorzió érheti a magyar cégeket, nem támogatja majd az orosz vagyon felhasználását. Az ukrán EU-csatlakozással kapcsolatban pedig nem járul hozzá, hogy módosítsák a csatlakozási folyamat során érvényes szabályokat.

Elmondta még, hogy egyeztetett az oroszokkal a befagyasztott vagyonukról, mert tudni akarja, várhatók-e következmények válaszul. Amennyiben az oroszok úgy döntenek, hogy a magyar cégeket is érheti retorzió, akkor Orbán nem fogja támogatni a befagyasztott orosz vagyon felhasználását. Azt is mondta a magyar vezető, hogy továbbra is akadályozni fogja minden erejével, hogy a háború sújtotta Ukrajna EU-tag lehessen.

( Nyugati Fény nyomán )

Videó: