Feszültség Őrbottyánban.
Az őrbottyániak többsége visszavonná Nagy Feró díszpolgári címét
Az őrbottyániak nem nevetnek együtt Nagy Feróval. A polgármester tájékoztatása szerint a településen élők többsége támogatná a javaslatot, hogy fosszák meg díszpolgári címétől a nemzet csótányát.
Nagy Ferótól el kéne venni a címet,
sőt fideszes szerepvállalása és vitatható nyilatkozatai miatt eleve méltatlan volt arra, hogy Őrbottyán díszpolgára legyen – mondta el a Népszavának egy helyi fiatal.
12 éves lányok szülnek?
Akad azonban, aki más véleményen van. A lap riportjában megszólaltatott a piactéren „két Dragon-keserűt és körteízű alkoholt” fogyasztó idős férfit is. Ők úgy vélik, Nagy Feró az igazat mondta Juhász Péter Pállal és a prostitúcióval kapcsolatban.
„Pénzt kaptak a lányok, mindenki jól járt.
Ne legyünk álszentek, Bottyánban 12 éves lányok szülnek, azzal miért nem foglalkozik senki?”
– mondta el egyikük. Hozzátette, nagyon örül neki, hogy Deák Emese „lemondott„, amiért kezdeményezte Nagy Feró díszpolgári címének visszavonását.
Deák Emesét megfenyegethették
A fiatal férfi arról is beszámolt, hogy nem tudja, miért mondott le Deák Emese. Annyit elárult, ismeri a képviselőt és a családját,
kizártnak tartja, hogy ne valamilyen politikai nyomásra táncolt volna vissza.
Egy ruhákat áruló asszony azt mondta, megosztotta a várost Nagy Feró kitüntetése, Deák Emese pedig korábban többször is bírálta az önkormányzatot és a polgármester is, hogy meglátása szerint túlságosan is a Fidesz akarata szerint cselekednek.
Megszólalt a polgármester
Szabó István polgármester tagadta, hogy Deák Emese azért mondott le, mert megfenyegették.
„Sosem tagadtam, hogy jobboldali érzelmű vagyok. A Polgári Köröknek is tagja voltam, de ez már réges-régen volt. Városvezetőként Őrbottyánban nem a nagypolitikát, hanem a helyieket képviselem”
– mondta Szabó, amikor a Fideszhez való kötődését firtatták.
Azt írták, a polgármester úgy érzékeli, az őrbottyániak többsége megfosztaná Nagy Ferót a díszpolgárságtól. Ugyanakkor azt megjegyezte, hogy szerinte ez leginkább ismerethiányból fakad, hiszen a jelenlegi helyi rendelet ezt nem teszi lehetővé.
„Deák Emese ugyan lemondott, de az egyesülettől kezdeményezték, hogy novemberben kerüljön a testület elé a címek kiadásának felülvizsgálata. Nem tudom, hogy ez jogilag lehetséges-e, viszont az biztos, hogy Feró nyilatkozatai morálisan nem megengedhetőek”
– mondta. Szabó István egyébként azt is elmondta, személyes véleménye az, ha mégis van erre lehetőség,
„felmerülhet”, hogy valóban megfosszák a címtől a zenészt.
Megírtuk, hogy Nagy Feró a HírTV műsorában a maga módján „bocsánatot kért„. Nagy Feró azt mondta, a riportert akarta lerázni, aki kérdezte, eközben volt egy rosszul sikerült mondata. Az érintettektől elnézést kér, viszont az egykori igazgatót – aki a vádak szerint prostitúcióra kényszerítette a lányokat – súlyosan meg kell büntetni.
Nagy Feró szerint „mindenki jól járt”
Megírtuk, hogy Nagy Feró az Alap TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos ügyről, amelyben jelenleg is zajlik a nyomozás. A javítóintézet volt vezetőjét emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt tartóztatták le.
Nagy Feró az esettel összefüggésben kijelentette: „Ő (Juhász Péter Pál)
csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”.
A botrányos kijelentést követően Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke pénteki bejegyzésében közölte, kezdeményezni fogja, hogy vonják vissza Nagy Feró Kossuth-díját. Azóta Wolf Kati és a nemzet színészei, Udvaros Dorottya és Cserhalmi György is kemény üzenetet küldött a nemzet csótányának.
Kapcsolódó:
Lázár János kiállt Nagy Feró mellett: „Kossuth-díjat nem veszünk el”
Valódi Hírek










