A DK elnöke támogatásáról biztosította Iványi Gábort
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat Iványi Gábor, Gurmai Zita országgyűlési képviselő, Donáth Anna volt európai parlamenti képviselő, Szél Bernadett és Herényi Károly volt országgyűlési képviselő és két társuk ellen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.
Dobrev Klára: Kiállok Iványi Gábor és az összes megvádolt politikus mellett!
Az üggyel kapcsolatban a DK elnöke arra emlékeztetetta közösségi oldalán, hogy ő is ott volt, amikor közösen demonstráltak, mert a NAV dolgozói ellepték az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesületet. Dobrev Klára hangsúlyozta, Orbán Viktorék bosszúhadjáratáról van szó, ami lelkész egyháza ellen irányul. Iványit és a többi ellenzéki politikust most megtámadta a hatalom – hívta fel a figyelmet.
Mint rámutatott: az az ügyészség vádolja őket, amelyik 10 év alatt sem volt képes leleplezni a Szőlő utcai nevelőintézet igazgatójának sze*uális visszaéléseit. Ez a rendszer olyan mocskos, mint azok, akik a Szőlő utcai rémtettekért felelősök – közölte a politikus, kiemelve: kiáll Iványi Gábor és az összes megvádolt politikus mellett. Egy pillanatig se higgyék, hogy egyedül vannak! – tette hozzá.
Dobrev Klára bejegyzését alább közöljük:
„Iványi Gábor és ellenzéki politikusok ellen emelt vádat Orbánék ügyészsége, mert kiálltak a hatalom által gyalázatosan meghurcolt Iványi Gábor mellett.
Ott voltam, amikor együtt tüntettünk, mert NAV-osok lepték el az Oltalom központját. Orbánék bosszúhadjáratáról van szó Iványi Gábor egyháza ellen. Ott volt Donáth Anna, Szabó Tímea, Gurmai Zita, Szél Bernadett és Herényi Károly is,
most mindannyiukat megtámadta a hatalom.
Az az ügyészség vádolja őket, amelyik 10 év alatt sem volt képes leleplezni a Szőlő utcai nevelőintézet igazgatójának sze*uális visszaéléseit.
Tényleg csak attól lesz elégedett az orbáni hatalom, ha olyanokat vegzál, akik kiállnak mások jogai mellett, akik nemcsak beszélnek, hanem tesznek is az elesettekért? Cserébe azokat a sze*uális ragadozókat védik, akik gyerekek ellen követtek el visszaéléseket.
Ez a rendszer olyan mocskos, mint azok, akik a Szőlő utcai rémtettekért felelősök.
Ezért büszke vagyok azokra, akik nem félnek, és bátran szembemennek a hatalommal.
Kiállok Iványi Gábor és az összes megvádolt politikus mellett. Egy pillanatig se higgyék, hogy egyedül vannak!”
(Dobrev Klára/Nyugati Fény/Facebook)
Kapcsolódó:
Még mindig vannak jó emberek Magyarországon: Rengetegen segítettek a megtámadott Iványi Gábornak
Valódi Hírek










