Csak részben érkezik.
Egyes törvényeknek a tizennegyedik havi nyugdíj és a tizennegyedik havi ellátás bevezetésével összefüggő módosításáról nevezetű törvényt Semjén Zsolt nyújtotta be és hétfő reggel jelent meg az Országgyűlés honlapján.
Fokozatos lesz a bevezetés
2026-ban fogják utalni az első 14. havi nyugdíjat a 13. mellett, de a juttatás bevezetése fokozatosan fog megtörténni.
Ez azt jelenti, hogy jövőre egyheti nyugdíjat, tehát a teljes összeg 25 százalékát kapják majd meg a jogosultak.
2030 lesz az az év, amikor már a teljes nyugdíj kerül majd kifizetésre, addig folyamatosan növelik ezt az összeget a kormány döntése alapján. A törvényjavaslatot valószínűleg gyorsítva fogja megtárgyalni az Országgyűlés.
Több ellenzéki képviselő is reagált
A Demokratikus Koalíció közleményben reagált a javaslatra, amiben leírták, hogy támogatni fogják a gyorsított tárgyalást.
Így a saját programjukban lévő javaslatot is be tudják nyújtani, miszerint a nyugdíjszámításnál a „svájci indexálást” kellene alapul venni.
Dobrev Klára kijelentette, hogy meg fog küzdeni a jobboldali kormánnyal azért, hogy
megvédjék a tisztességes időskort.
Kapcsolódó:
(Nyugati Fény nyomán)
Valódi Hírek










