Rejtett részletek.
Hiába tiltakoznak ellene az emberek, tovább bővül a gödi Samsung-gyár
A Samsung SDI mintegy 955 milliárd forintból bővíti magyarországi akkumulátorgyárának kapacitását – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közzétett, egyedi kormánydöntéssel támogatott projekteket tartalmazó listából. Az ezzel kapcsolatos állami támogatási megállapodást október 16-án kötötték meg.
Kapcsolódó: Megérkezett a mérési eredmény: Rákkeltő anyaggal szennyez a gödi Samsung-méreggyár
Bár nem lesznek új munkahelyek, a magyar állam mégis támogatja a beruházást
A dokumentum szerint a bővítés elektromos járművekhez gyártott akkumulátorcellák és -modulok termelését érinti. Bár a vállalat nem vállalta új munkahelyek megteremtését, a magyar állam mégis 133 milliárd forinttal járult hozzá a beruházáshoz.
Eddig ötször kaptak támogatást
A Samsung SDI ezzel az összeggel együtt már többszörösen is részesült egyedi támogatásokban. A nyilvántartás alapján eddig ötször kaptak támogatást a magyar államtól:
- 2020-ban 1,2 milliárd forintot,
- 2021-ben 33,6 milliárdot,
- 2023-ban 5,7 milliárdot,
- ugyanabban az évben 13,8 milliárdot,
- idén júniusban pedig 184 milliót kaptak „képzési programokra”.
A Telex arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek együttesen több mint 187 milliárd forint közvetlen állami forrást jelentenek, amelyek mellett a magyar kormány további tízmilliárdokat költött a gödi üzem működéséhez szükséges infrastruktúra „fejlesztésére”.
Titkolóznak Szijjártóék a gödi méreggyárról
A Szijjártó Péter vezette tárca által közölt adatok nem pontosítják, hogy a frissen bejelentett 955 milliárdos projekt melyik fejlesztési ütemhez kapcsolódik pontosan. A minisztérium az elmúlt hónapokban közleményt sem adott ki az új Samsung-beruházásról, holott ez szokásuk szokott lenni. Megjegyezték, hogy a listán bővítés szerepel, a vállalat pedig kizárólag Gödön működtet gyárat Magyarországon, ezért a beruházás helyszíne is egyértelmű.
Future
A Samsung 2017-ben indította el első üzemét Gödön, majd 2019 után megépítette a jelentősen nagyobb második gyárat is. Utóbbinak újabb bővítése 2024 elején kezdődött meg, és továbbra is folyamatban van. Az információk szerint az újonnan aláírt támogatási szerződés ehhez a fejlesztéshez kapcsolódik. A lap úgy tudja, a második gyár új üteme a Hyundai számára fog gyártani akkumulátorokat.
Szijjártó Péter júliusban közzétett egy tervábrát, amelyen a jelenleg épülő üzem mellett már jelöltek egy „Future” (?) néven szereplő, később megépíthető új gyárrészt is. Ez a tervezett bővítés a meglévő gyár déli oldalán, az M2-es gyorsforgalmi út felé eső területen kapna helyet.
A beruházás részleteivel kapcsolatban keresték a KKM-et, de nem válaszoltak.
Fotó:

A koreaiak elmondják Szijjártó Péternek, hogy mi lesz Gödön / Forrás: Szijjártó Péter/Facebook
88 tonna magzatkárósító oldószer került a levegőbe, de tovább bővítik a gyárat
Mint ismert, a helyi lakosság többsége ellenzi a Samsung gödi üzemének további bővítését, miután korábban talajvízszennyezésre és zajterhelésre panaszkodtak, de azt is jelezték, hogy több előírást is megszegtek. A hivatalos mérések szerint 2019 és 2022 között jelentős mennyiségű magzatkárosító oldószer (NMP) került a levegőbe, a hatóságok többször is tízmilliós bírságokat szabtak ki a magas nikkel- és kobaltszint miatt.
A 2023 őszén indult környezetvédelmi felülvizsgálat végül úgy zárult, hogy – saját mérések nélkül – a kormányhivatal tíz évre engedélyezte a gyár működését, noha a járási népegészségügy zajtúllépést állapított meg. Ezt a döntést 2024 áprilisában a bíróság felfüggesztette egy civil szervezet keresete alapján.
A gyár helyzetét tovább bonyolítja, hogy a koronavírus-járvány első hullámakor a területet „különleges gazdasági övezet”-nek minősítették, amelynek következtében a tulajdonjog, az adóbevételek és több önkormányzati hatáskör Göd városától Pest vármegyéhez került.
Kapcsolódó:
Rendkívüli: Visszavonta a bíróság a gödi Samsung akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét
Leállhat a gödi Samsung akkumulátorgyár: Visszavonhatják a környezetvédelmi engedélyét
(Nyugati Fény nyomán)
Valódi Hírek










