Újabb jelölés.

A Fővárosi Közgyűlés eddig egyetlen főpolgármester-helyettest sem választott meg, de a főpolgármester újabb jelölést tesz – jelentette be Karácsony Gergely pénteken. Azt is elárulta:

Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek.

„Most teszek egy másik javaslatot. Olyan embert jelölök, aki megfelel a törvényi előírásnak – közgyűlési tag, de nem polgármester vagy alpolgármester -, vállalja a feladatot és akiben megbízom. A közgyűlésben egyetlen ilyen ember van: Tüttő Kata”

– írta bejegyzésében a főpolgármester. Hozzátette, szerinte ő az egyik legkiválóbb politikus, akivel valaha dolgozott.

„Fiatal kora ellenére a közgyűlés legtapasztaltabb tagja és ezzel párhuzamosan a legmagasabb vezetői tisztséget tölti be, amit magyar valaha elért az Európai Unióban: ő az EU önkormányzati szervezetének, a Régiók Bizottságának az elnöke. Az ottani megválasztását az összes frakció támogatta, beleértve a magyarországi fideszes és ellenzéki önkormányzati politikusokat”

– írta bejegyzésében Karácsony Gergely.

A főpolgármester bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

„A Fővárosi Közgyűlés ez idáig egyetlen főpolgármester-helyettest sem választott meg. Ez tovább nehezíti az egyébként sem könnyű helyzetünket, ráadásul törvénytelen állapotot eredményezett. Tavaly ilyenkor Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot, a jobbkezemet és az egykori ellenfelemet jelöltem erre a feladatra. Ám, a közgyűlés meg sem tárgyalta a javaslatot.

Most teszek egy másik javaslatot. Olyan embert jelölök, aki megfelel a törvényi előírásnak – közgyűlési tag, de nem polgármester vagy alpolgármester -, vállalja a feladatot és akiben megbízom. A közgyűlésben egyetlen ilyen ember van: Tüttő Kata.

Kata az egyik legkiválóbb politikus, akivel valaha dolgoztam. Fiatal kora ellenére a közgyűlés legtapasztaltabb tagja és ezzel párhuzamosan a legmagasabb vezetői tisztséget tölti be, amit magyar valaha elért az Európai Unióban: ő az EU önkormányzati szervezetének, a Régiók Bizottságának az elnöke. Az ottani megválasztását az összes frakció támogatta, beleértve a magyarországi fideszes és ellenzéki önkormányzati politikusokat. A Tiszának ugyan itt nincsenek képviselői, de a Tisza pártcsaládja, az Európai Néppárt is támogatta Kata megválasztását.

Persze tudom, hogy a Fővárosi Közgyűlés többségének a szemében ezek az értékek keveset érnek. A 2026-os parlamenti választás előtt pedig eleve szinte lehetetlennek tűnik feloldani a fővárosi politikai patthelyzetet. Ezért azt javaslom a közgyűlésnek, csak jövő júniusig, az új kormány megalakulásáig válasszuk helyettest. Utána úgyis új, remélhetőleg sokkal jobb korszak kezdődik a főváros életében. Kata pedig azzal szeretné megkönnyíteni a döntést, hogy díjazás nélkül, társadalmi munkában látná el a feladatot. Ezáltal helyreállítanánk a főváros törvényes működését, kapnánk egy már bizonyított főpolgármester-helyettest és egy fantasztikus »nagykövetet« az EU-ban.

Ez Budapest érdeke. Meglátjuk, ez kinek mennyire fontos.”

(Nyugati Fény/Karácsony Gergely/ Facebook)