Gyermekotthoni botrány.
Súlyos bántalmazásokról és visszaélésekről számoltak be a budapesti Hűvösvölgyi Gyermekotthon lakói, akik fizikai és érzelmi bántalmazásokról vallottak.
Egy 15 éves fiút nyakon vágtak, homlokon köptek,
durván szidalmaztak, de volt, akit azzal büntettek, hogy az aulában, a hideg kövön kellett aludnia – írta a Direkt36. A cikk szerint az egyik szakmai vezető a fiú gyámjának azzal fenyegetőzött, hogy „elpusztítja” a gyereket, ha nem viszik el onnan. Később bekiabált a gyereknek, aki féltében az ágy alá bújt. Az ügyben kiskorú veszélyeztetésének gyanújával rendőrségi eljárás indult. A rendőrök
egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit.
A gyermekotthon belső vizsgálata indulatkezelési és kommunikációs tréningre küldte a vezetőt és egy gyerekfelügyelőt.
Olyan bántalmazások történtek, hogy félelmében bepisilt az egyik fiú
Rendszerszintű problémákról, súlyos bántalmazásokról és visszaélésekről beszélt a budapesti Hűvösvölgyi Gyermekotthon több fiatalkorú lakója. Beszámolóik után több eljárás is indult az állami fenntartású Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központhoz tartozó intézmény ellen, ezeknek azonban egymásnak ellentmondó megállapításai lettek.
A portál szerint az egyik eljárás során bántalmazott gyerekekkel foglalkozó szakemberek hallgatták meg az otthon több lakóját, akik mindannyian beszámoltak őket vagy valamelyik társukat ért fizikai és érzelmi bántalmazásokról. A szakemberek azt is megjegyezték, hogy a gyermekotthonban „rendszerszintű, működésbeli diszfunkciók rajzolódtak ki, amelyek az
ott nevelkedő többi gyermek testi, lelki, érzelmi biztonságát is veszélyeztetik”.
Egy másik eljárás – amelyet a gyermekotthont fenntartó intézmény indított – arra jutott, hogy az elmondott bántalmazás nem állapítható meg, bár az nem világos, hogy ennek során is meghallgatták-e a gyerekeket. A vizsgálatot ugyanakkor azzal zárták le, hogy a Hűvösvölgyi Gyermekotthon vezetőjét és az egyik gyerekfelügyelőt indulatkezelési és kommunikációs tréningre küldték. Ez arra utal, hogy – bár a vizsgálat a bántalmazást nem mondta ki – az intézményben dolgozók munkája és viselkedése esetenként kifogásolható volt.
„Ha nem viselkedsz jól, akkor tenni fogok azért, hogy zárt intézetbe kerüljél, ahol majd lesz s***bek*ki!”
Az ügy egyik szereplője a cikkben a Balázsnak elnevezett 15 éves fiú, aki a gyámjának mondta el, hogy verbális és néha tettlegességig fajuló bántalmazásokban volt része az otthon egyes dolgozóitól. Az általa elmondottak szerint nemcsak őt, hanem több társát is bántalmazás érte.
Társasjátékozás közben az egyik nevelő annyira felidegesítette magát, hogy Balázst nyakon vágta, majd durván szidalmazta őt.
Egy esetben az egyik gyerekfelügyelő éppen őt szidalmazta, mire Balázs válaszként visszaismételte a szavakat, amik őt érték. A felnőtt ezen annyira felhúzta magát, hogy torkaszakadtából üvöltözni kezdett vele. Azzal fenyegette,
eltöri a kezét, majd homlokon köpte a fiút,
aki félelmében bepisilt.
Egy gyermekfelügyelő feldúlta egy gyermek szobáját is
Balázs gyámja szerint a felügyelő gyakran illette a fiút a „kutyag*ci, dagadt g*ci, dagadt disznó, senkiházi, kutya” jelzőkkel. A gyám összegyűjtötte a Balázs által elmondott mondatokat, amelyeket a gyermekfelügyelő neki vagy társainak mondott:
„Szedd fel azonnal az asztalról leesett morzsákat az utolsó szemig a kezeddel! Ugorj, nyald le az asztalt, de azonnal! Gyere ide, és masszírozd meg a talpamat! Ha nem viselkedsz jól, akkor tenni fogok azért, hogy zárt intézetbe kerüljél, ahol majd lesz s***bek*ki! Kutyag*ci! Alig várom már, hogy elkerüljél innen! Gondoskodom róla, hogy elvegyék tőled a családodat!”
Egy másik gyerek azért vonta magára a gyermekfelügyelő haragját, mert nem akart aznap másodjára is megfürdeni. A felügyelő ekkor
„magából kikelve és üvöltözve teljesen feldúlta a szobáját, a karácsonyra kapott üvegangyalkáját földhöz vágta, a szobanövényeit tönkretette”.
Olyan eset is előfordult, hogy egy gyereket büntetésből kizártak az intézmény aulájába, ahonnan még éjszakára sem engedték vissza a szobájába, így a hideg kövön kellett aludnia.
Az ágy alá menekülve hallgatta végig a szidalmazást
Balázs gyámja ezek hallatán elment az intézmény szakmaiegység-vezetőjéhez, akinek elmondta, hogy ha csak a fele is igaz annak, amit a fiú neki mesélt, akkor is súlyos problémák vannak az intézményben. A vezető erre „teljesen elveszítette az önuralmát”, „felállt a székéből és rendkívül indulatosan közölte” vele, hogy jobban teszi, ha most azonnal elviszi innen Balázst, mert ő
„el fogja pusztítani” a gyereket.
A gyám szerint a vezető azt is mondta neki, hogy „ha ennek az esetnek az lesz a következménye, hogy felfüggesztik” a gyerekfelügyelőt és ő ezért „ki fog lépni a gyermekotthon kollektívájából, akkor itt mindenki össze fog fogni” Balázs ellen, és
„ők közösen pokollá fogják tenni” Balázs életét.
Balázs később azt mondta a gyámjának, hogy az ő távozása után bement a szobájába a szakmaiegység-vezető, és kiküldte onnan a bent lévő idősebb dolgozót azzal, hogy neki most „egy erős beszélgetése lesz” Balázzsal. Majd Balázs elmondása szerint miután kettesben maradtak, a vezető becsukta maga mögött az ajtót, és „olyan haragos arccal és lendülettel indult meg” felé, hogy „ő azonnal a padlóra ereszkedett és bekúszott az ágy alá”. A vezető kirohanását Balázs az „ágy alatt lapulva hallgatta végig és a hallottak hatására be is pisilt”, áll a gyám jelentésében.
Nyomoz a rendőrség
Balázs hozzátartozója az esetről azt mondta, hogy a fiú azt mondta neki, hogy a vezető azzal fenyegette,
hogy meg fogja ölni.
A fiút még aznap elvitte az intézményből a gyámja.
A portál felkereste az említett gyermekfelügyelőt és a szakmaiegység-vezetőt is, de egyikük sem nyilatkozott.
„Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat több feljelentése alapján a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságán kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt eljárás van folyamatban. Gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt”
– közölte november 12-én a BRFK Kommunikációs Osztálya a portál megkeresésére.
(Nyugati Fény nyomán)
Valódi Hírek










