Sötét múltja.
Kiderült: hírhedt gyilkossági ügy koronatanúja volt a Szőlő utcai intézet gyerekverő igazgatója
Kiderült, hogy a közismert, úgynevezett szerepjátékos gyilkosság koronatanúja volt korábban Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, aki kedden mondott le posztjáról, miután nyilvánosságra kerültek felvételek arról, hogy nevelőként veri, rúgja, üti a rábízott fiatalokat, akiket egyébként integrálni kellene a társadalomba.
Egy elszámolási vita miatt úgy döntettek: gyilkolni fognak
A Magyar Hang felidézte, 2010-ben történt a szerepjátékos gyilkossági ügy. A kiadott tájékoztatás szerint életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek két férfit, akik 2010-ben megölték egy ismerősüket.
„A vád szerint a sértett és a két elkövető egyaránt rajongott a szerepjáték és a harcművészetek iránt, innen ismerték egymást. Az elsőrendű vádlott és a sértett közösen követett el bűncselekményeket, főként külföldiek által kedvelt fürdők, szállodák öltözőszekrényeiből loptak el értékeket.
Egy elszámolási vita miatt úgy döntöttek, megölik a sértettet,
ezért egy újabb lopás tervére hivatkozva elcsalták a Nagy-Kevély hegyhez, ahol a másodrendű vádlott legalább háromszor megszúrta. A sértett a helyszínen meghalt”
– írták a 2018-ban kiadott közleményben.
Kovács-Buna Károly is szerepjátékos volt
Az áldozat (Krisztián) maradványait hónapokkal később találták meg a Pilisben. Azt írták, két szerepjátékos társát – Gergelyt és Andrást – gyanúsították meg a gyilkossággal, akiket többszöri perismétlés után ítéltek el 15 évre. A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy elítélésükkel kapcsolatban meghatározó szerepe volt Kovács-Buna Károlynak, aki szintén szerepjátékos volt.
Mint írták, ő volt az, aki az egyik gyanúsított barátnőjével összejött, majd a lánnyal közösen bementek a rendőrségre bejelentést tenni. Azt közölték, a tettesek bevallották nekik, hogy meggyilkoltak valakit. A gyilkosság további részleteiről nem számoltak be.
A lány korábbi párja, valamint annak barátja ezután került a nyomozás középpontjába, majd pedig a börtönbe. Azt írták, Kovács-Buna Károly a Magyar Honvédségnél (MH) is dolgozott kiképzőként, de ebben az időszakban munkanélküli volt, később azonban visszavették a Szőlő utcai intézetbe.
(Nyugati Fény nyomán)
Kapcsolódó:
RENDKÍVÜLI: Komoly döntést hoztak a Szőlő utcai javítóintézetről
Dobrev Klára : Aki gyerekekre vadászik, arra mi fogunk vadászni
Négy embert vittek el a Szőlő utca ügyében: Egyikük ablakkilinccsel ütötte a gyerekeket
Tarjányi Péter: Olyan fordulat zajlik a kormány körül, amit már nem lehet eltitkolni
Valódi Hírek










