Háromgyerekes családapa volt az áldozat.

Szombaton súlyos baleset történt Noszlop és Ajka között, ahol egy amerikai katona sportautója ütközött egy család autójával, amelyben az édesapa életét vesztette.

Az egyik kislányt életveszélyes sérülésekkel szállították a kórházba

A Tények értesülései szerint a karambolt egy Magyarországon állomásozó amerikai katona okozta, aki

a sportautójával a megengedett sebességet jóval túllépve száguldozott.

Ám elvesztette az uralmat a jármű felett, és egy öttagú család autójának csapódott.

A szülők a három kislányukkal Ajkán voltak korcsolyázni, és hazafelé tartottak, amikor bekövetkezett a tragédia. Az ütközésben

az egyik gyermek és a 43 éves édesapa életveszélyes sérüléseket szenvedett,

utóbbi a kórházban életét vesztette.

Az édesanya, a másik két kislány, valamint a balesetet okozó amerikai katona könnyebb sérülésekkel megúszta a borzalmas karambolt. A család autója szinte felismerhetetlenné roncsolódott.