Váratlan döntés született.

Újraválasztották Szarvas Róbert volt fideszes politikust Bácsszőlős polgármesterének. Ő volt az, aki beköltözött egy uniós pénzből felújított orvosi lakásba,

majd sokáig nem volt hajlandó kiköltözni onnan.

A 300 fős lakosságú Bács-Kiskun megyei településen Szarvas független jelöltként 93 szavazatot kapott az időközi polgármester-választáson, megelőzve Mózer Andreát, aki 62 szavazattal második lett.

Mémmé vált

Miután Hadházy Ákos kérdőre vonta, hogy valóban ő lakik-e az önkormányzati ingatlanban, azt válaszolta, hogy:

„B@zdmeg, valahol laknom kell!”

Úgy tűnik, ez nem tántorította el a helyi lakosokat, bizalmat szavaztak neki a botránya után is. Az időközi választásra azért volt szükség, mert 2024-ben eljárás indult ellene hivatali visszaélés miatt, ezért október 15-én lemondott.

A nyomozás elindultakor költözött ki az ingatlanból

A közügyek gyakorlásától a Bajai Járásbíróság nem tiltotta el Szarvast, ezért tudott újra elindulni.

6 hónap börtönt szabott ki rá a bíróság hivatali visszaélés miatt,

aminek a végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették. Mivel nem kapott hivatalos engedélyt a lakás birtoklására,

a kormányhivatal többször is felszólította a kiköltözésre, ezt pedig a nyomozás kezdetén tette csak meg.

Szarvas azzal is védte magát, hogy nem okozott kárt senkinek és havi 17500 forint bérleti díjat is fizetett a forráshiányos önkormányzatnak.

(Nyugati Fény nyomán)