Új megállapodás.

Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty és a szerbiai vezetés között, aminek nyomán korábban nem látott biztonságba kerülne Közép-Európa energiaellátása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Belgrádban tárgyalt

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal Belgádban tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy jó eséllyel hamarosan eljöhet az első mérföldkő a NIS többségi tulajdonának megszerzéséről szóló egyeztetéseken.

A következő napokban létrejöhet az első fontos megállapodás a Mol és a Gazpromnyefty között.

„Magyarország kormánya azért támogatja a Mol bevásárlási szándékát a NIS-be, mert ez akkora előrelépést biztosítana a közép-európai térség energiaellátásának biztonsága szempontjából, hogy ehhez fogható biztonságban Közép-Európa energiaellátása még soha nem volt”

– fogalmazott.

„Három, szárazföld által körülzárt, kőolajmezőkben nem túl gazdag ország, Szlovákia, Magyarország és Szerbia kőolajrendszerének összehangolt működése, a pozsonyi, a százhalombattai és a pancsovai kőolaj-finomítók integrált működése mind az energiaellátás biztonsága, mind az energiaárak szempontjából egy olyan helyzetet fog teremteni, amilyen jó helyzetben még soha nem volt a közép-európai térség”

– folytatta.

Szijjártó jobb olajárakat remél

„Olyan jó helyzetet fogunk teremteni az árak és az ellátásbiztonság szempontjából is, amilyen helyzetben Szlovákia, Magyarország és Szerbia még nem voltak”

– tette hozzá.

Megerősítette, hogy a Mol, leendő tulajdonosként, stratégiai fontosságúnak tartja a pancsovai finomítót. Azaz, Szijjártó szerint minden olyan híresztelés hazugság, amely arról szól, hogy

a magyar vállalat csak piacot akar szerezni és a létesítményt pedig bezárná.

Úgy fogalmazott, hogy az ilyesfajta állítások „álhírek, egy szándékos zavarkeltő művelet elemei, hiszen pontosan tudjuk, hogy bármilyen jó is egy ügy, ellenérdekeltek mindig vannak”.

Leszögezte, hogy a magyar kormány folyamatos diplomáciai támogatást nyújt annak érdekében, hogy a Mol a NIS jövőbeni többségi tulajdonosaként tudjon belépni a szerb kőolajpiac működtetésébe.

Az Orbán-kormány támogatja a Mol-t

Szijjártó Péter ezután tudatta, hogy Magyarország és Szerbia kormányközi megállapodást fog kötni. Ebben lefektetik a stratégiai olajipari együttműködésnek kedvező környezet alapjait, valamint rögzítik, hogy

kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a két ország között tervezett kőolajvezetéknek.

„És itt nem csak arról van szó, hogy új kőolajvezeték köti majd össze az országainkat. Hanem egy új olajtermék-vezeték is épül, amely a Mol százhalombattai finomítóját és az újvidéki logisztikai központját fogja összekötni”

– mondta.

„Tehát a Mol belépése tulajdonosként a szerb olajpiacra a NIS többségi tulajdonának megvásárlásával, illetve a magyar–szerb kőolajvezeték megépítése olyan előrelépés Közép-Európa, Szerbia, Magyarország és Szlovákia energiaellátásának biztonságában, amelynek nyomán olyan jó helyzetbe kerülünk, amilyenben még soha nem voltunk. És

ezért támogatja a kormány a Mol vásárlási szándékát, és ezért kötünk kormányközi megállapodást a szerb kormánnyal”

– fogalmazott.

(Nyugati Fény nyomán)