Két vonat ütközött össze Spanyolországban.
Két nagy sebességű vonat kisiklott Córdoba közelében dél-Spanyolországban,
a tragédiában legalább 39 ember meghalt.
A halálos áldozatokon túl 15-en súlyosan, 75-en kórházi ellátásra szorulóan, további 170-en pedig könnyebben sérültek meg – írta az El Mundo.
Az egyik vonat az Iryo társaság Málagából Madridba tartó járműve, a másik a Renfe vállalat Madridból Huelvába közlekedő járata volt.
200-zal haladt a szerencsétlenséget szenvedett egyik vonat
A The Guardian legfrissebb beszámolója szerint a második, Renfe által üzemeltetett vonat körülbelül
200 kilométer per órás sebességgel haladt.
Paco Carmona, a córdobai tűzoltóparancsnok közölte, hogy a kocsik súlyosan megrongálódtak, a fémrészek és az ülések pedig elgörbültek. A Huelvába tartó vonat első két kocsija az ütközés után a levegőbe repült, majd egy mintegy négy méter magas vasúti töltésről lezuhant.
Óscar Puente közlekedési miniszter az X közösségi oldalán közölte: a spanyol fővárosba tartó vonat utolsó vagonjai siklottak ki először, és ráborultak az ellentétes irányú vágányokra, amelyen a másik vonat érkezett. Az Iryo társaság közleménye szerint járatán több mint 300 ember utazott – írta az MTI.
A mentőegységek nehezen tudták a baleset helyszínét megközelíteni
Az utasok kimentését megkezdték, de a helyszíni beszámolók szerint többen beszorultak, és a mentőegységeknek nehéz megközelíteniük a baleset helyszínét. A spanyol közszolgálati televízió (TVE) úgy értesült: a környékbeli kórházakba berendelték az egészségügyi dolgozókat az ellátásra váró sérültek nagy száma miatt.
Egyelőre nem ismert, hogy milyen sebességgel haladtak a vonatok, de a feltételezések szerint nem a maximálisan megengedettel, ami még nagyobb katasztrófát akadályozott meg, tekintve, hogy egyedül az Iryo vonaton 317 utas tartózkodott. A szerelvény 6-os, 7-es és 8-as kocsiját érte a legsúlyosabb kár. Az Alvia vonat frontálisan ütközött ezeknek.
A lap szerint az Alvia vonat mozdonyvezetője a helyszínen meghalt.
A közlekedési miniszter az Atocha pályaudvarra utazott, hogy a Renfe vészhelyzeti központjából kövesse a mentési műveleteket, és éjfélkor sajtótájékoztatót tartott. Megerősítette, hogy a baleset egyenes pályaszakaszon történt, olyan vonalrészen, amelyet májusban újítottak fel.
„Rendkívül szokatlan baleset”
– mondta a miniszter.
„Kialudtak a lámpák és leszakadt a kocsi mennyezete”
Sokan a helyszínre érkeztek és eltűnt családtagjaikat keresik, többek között Ramon Monton is, akinek a felesége az egyik vonaton utazott.
„Nagyon ideges vagyok, még nem tudtam megtalálni, három órát utaztam Huelvából. Húsz perccel a baleset előtt beszéltem vele. Majdnem lekéste a vonatot”
– magyarázta a férfi.
Bianca Birleanu pedig, a 23 éves huelvai lány, aki az Alvia 4-es kocsijában utazott elmondta, hogy:
„az ülés előtti asztal ránk esett, kialudtak a lámpák és leszakadt a kocsi mennyezete”.
A balesetről több túlélő is megszólalt, az emberek egymást mentették a romok között.
(index.hu /Nyugati Fény nyomán )
Valódi Hírek










