Dermesztő rendelet.
Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán reagált, miután kedd este megjelent a kormányrendelet arra vonatkozóan, hogy a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat „nem illeti meg jogvédelem” (?).
Karácsony Gergely: nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormánytól, hogy egyébként a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben
„Sok mélypontja volt már a kormányzatnak a jogállam és az alkotmányosság leépítésében az elmúlt tizenhat év során.
Olyanra azonban nem emlékszem, mint ami kedden történt.
A kormány kedden az ukrajnai háborúra való hivatkozással alkotott rendeletet azzal a céllal, hogy ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a végtelenül igazságtalan és jogtalan szolidaritási hozzájárulással szemben.
Visszamenőleges hatállyal mondja ki a tegnapi kormányrendelet, hogy
egyáltalán nem is peresíthető a Fővárosi Önkormányzat kirablása,
de a biztonság kedvéért külön is előírja a bíróságok számára, hogy a folyamatban levő pereket meg kell szüntetni.
Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy egyébként a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor
utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni.
A kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának. Remélem, hogy a bíróságok ellen tudnak tartani ennek a rombolásnak.
Mert ha nem, az éppen a kormánypárti politikusok számára lesz fájdalmas.
Ennek a rendszernek is vége lesz egyszer.
Azt pedig hogy hogyan lesz vége, a joguralom keretei között vagy a jogot áthágva, azt az dönti el, hogy mire teremt precedenst a jelenlegi hatalom”
– írta Karácsony Gergely.
(Nyugati Fény nyomán)
Kapcsolódó:
FRISS: Orbán Viktorék csendben léptek egyet – az önkormányzatok most bajban lehetnek
Valódi Hírek










