Az arcfelismerők használata a próbaidőszak után mindenkinek kötelező lesz.
Van, aki felmondott
a kórházakba telepített arcfelismerő beléptetők miatt
– erről panaszkodott egy érintett dolgozó az RTL Híradónak. A rendszer egyelőre három kórházban működik, tesztjelleggel. Az eddig 4 milliárd forintba került arcfelismerők használata idővel mindenkinek kötelező lesz.
Egyelőre a Honvédkórházban, a Manninger Jenő Baleseti Központban és a Dél-Pesti Centrumkórházban vezették be az arcfelismerőket, amelyekkel a dolgozóknak azonosítani kell magukat munkafelvételkor. Egy két évvel ezelőtt elfogadott törvény alapján vezették be a tesztrendszert, hogy
így ellenőrizzék a munkaidő betartását az egészségügyi intézményekben.
Kiakadtak a dolgozók
Egy név nélkül nyilatkozó dolgozó kifogásolta, hogy a rendszer a látogatókat, a betegeket is felveszi, és személyiségi jogokat sért.
„Volt, aki emiatt mondott föl”
– árulta el a dolgozó. Szerint a rendszer bevezetése előtt végigfotózták őket, és akkor is volt, aki felállt és jelezte, hogy ebben nem akar részt venni.
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédői több megkeresést is kaptak az ügyben. Remport Ádám a csatornának elmondta, hogy a folyamatos megfigyelésnek az egészségügyben szerinte nincs helye, és ezt az adatvédelmi hatóság is kimondta.
A szakszervezet szerint a négymilliárdot hasznosabban is el lehetett volna költeni
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a pénzt jobban is el lehetne költeni, például alapvető eszközökre, amelyekből hiány van. Hozzátette, a dolgozók kettő, az orvosok három éve nem kaptak béremelést forráshiányra hivatkozva.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság a csatorna kérdésére azt közölte, hogy a rendszer kiépítése négymilliárd forintba került. A rendszer használata a tesztidőszak után
mindenkinek kötelező lesz,
az adatok munkajogi felhasználása pedig csak a jogszabályoknak megfelelően történik.
(Kiemelt képünk illusztráció) (Nyugati Fény)
Valódi Hírek










