A legmagasabb szintű készültség van érvényben.
A Brit Királyi Légierő (RAF) katonai bázisát dróntámadás érte a ciprusi Akrotíriben – erősítette meg a brit védelmi minisztérium. Személyi sérülés nem történt. A támadás azután érkezett, hogy a brit miniszterelnök engedélyt adott az Egyesült Államoknak, hogy
használja a katonai bázisaikat az Irán elleni konfliktusban.
Egyre súlyosabb a konfliktus
Az Egyesült Államok és Izrael szombat reggel indított támadást Irán ellen. Ezt követően Irán bejelentette, hogy lezárja a Hormuzi-szorost, ahol a globális olajszállítás húsz százalékát bonyolítják le. Szombat este a közel-keleti helyzet miatt megemelték Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét. Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt a támadásokban. Az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázist, ahol magyar katonák is állomásoznak, vasárnap támadás érte, robbanásokat és hatalmas tüzet is lehetett látni.
Donald Trump szerint a háború várhatóan
négy hétig is eltarthat.
A konfliktus egyre jobban terjeszkedik, a Hezbollah beszállt a háborúba.
A ciprusi brit katonai bázist is támadás érte
A harcok immár 13 ország területét érintik, Irán rakétákkal és drónokkal célozta meg a Cipruson található brit katonai bázist.
„A térségben a legmagasabb szintű védelmi készültség van érvényben, és a bázis megtette a szükséges lépéseket embereink védelmében”
– közölte a brit védelmi tárca. Keir Starmer miniszterelnök nem sokkal korábban jelentette be: az Egyesült Királyság eleget tett az amerikai kérésnek, és
engedélyezte brit katonai bázisok használatát iráni rakétaállások elleni védelmi csapásokhoz.
Starmer nem részletezte, hogy Washington mely brit támaszpontokról indíthat támadásokat Irán ellen, kormányforrásokat idéző egybehangzó hétfői brit médiajelentések szerint a ciprusi Akrotíri ezen támaszpontok közé tartozik – közölte az MTI. A brit kormányfő hangsúlyozta, hogy a brit légierő továbbra sem vesz részt közvetlenül az Irán elleni légitámadásokban, de védelmi célú bevetéseket végrehajt.
Nem először érte támadás a briteket
A ciprusi sajtóhírek szerint a brit légierő két Eurofighter Typhoon vadászgépet, és egy légi utántöltő repülőgépet indított el a dróntámadás után.
Vasárnap délelőtt rakétákat lőttek ki Ciprus irányába, és a Bahreinben állomásozó brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások, miután Irán megtorló akciókat indított Ali Hamenei ajatollah likvidálása után.
(index.hu /Nyugati Fény nyomán, kiemelt képünk illusztráció)
Valódi Hírek










