Százak alól húzták ki a talajt.
Tüntetést szerveznek pénteken Budapesten, mindenkit várnak, akinek számít a szabad kultúra
A hatóságok által bezárt Turbina Kulturális Központ március 13-án,
pénteken szimpátiatüntetést szervez a Városháza parkban,
hogy ebben a formában tartsák meg a betiltott rendezvényeket.
A délután 16 órától 22 óráig tartó eseményt szimpátiatüntetésként hirdették meg, a szervezők több hazai és külföldi fellépővel is készülnek a programra.
A rendőrség március 4-én elrendelte az ismert budapesti szórakozóhely bezárását egy hónapra. A döntés alapjául egy bejelentés szolgált, amely szerint valaki tiltott szert vásárolt a helyszínen.
A Turbina vezetősége ugyanakkor azt közölte, hogy a klub működése során a hatóságok nem állapítottak meg jogsértést. Hozzátették, a helyszín kezdettől fogva a hatályos jogszabályoknak megfelelően működött, közlésük szerint egy szabálysértés sem történt a helyen.
„Nemcsak több mint száz munkavállalónk – köztük kisgyerekes családfenntartók – és segítőnk alól húzták ki a talajt
egyik napról a másikra, de ezreket fosztottak meg attól, hogy nálunk táncoljanak, társasjátékozzanak, vegyenek részt koncerteken, workshopokon, tudományos szimpóziumokon, kerekasztal-beszélgetéseken, filmvetítéseken, önfejlesztő és kreatív programokon, dalszerző műhelyeken”
– hívták fel a figyelmet az esemény Facebook-oldalán.
Kiemelték: közösségi terek bezárásával nem lehet valódi problémákat orvosolni – viszont nagyon gyorsan lehet vele egy város kulturális szövetét rombolni.
„Az ellen állunk most ki együtt, kedvesen és barátsággal, hogy ez ne történhessen meg. Várunk mindenkit a Városháza parkban, akinek számít a szabad kultúra!”
– írták.
A részletes programokkal kapcsolatban későbbre ígértek tájékoztatást.
(Címlapkép: illusztráció) (Nyugati Fény nyomán)
Valódi Hírek










