Nehéz eligazodni az amerikai elnökön.
Az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdett folytatni Ukrajnával drónellenes rendszerek megvásárlásáról március elején. Donald Trump amerikai elnök egy interjúban viszont legutóbb azt mondta, nincs szüksége az Ukrajna által felajánlott segítségre az iráni drónok elleni védekezést illetően. Azonban a legfrissebb információk szerint az amerikai hadsereg tízezer, eredetileg
Ukrajnában kifejlesztett és tesztelt elfogó drónt telepített a Közel-Keletre.
Lehet, hogy Trumpig nem jutott el az infó
Dan Driscoll, az amerikai hadseregért felelős miniszter nyilatkozata szerint mesterséges intelligenciával felszerelt Merops drónokat szállítottak a térségbe. Állítólag az Irán elleni amerikai–izraeli hadművelet február 28-i kezdetétől számított
öt napon belül megtörtént az üzlet.
Az eszközök az ukrán fronton debütáltak először még 2024-ben. Áruk 14–15 ezer dollár között mozog, de nagyobb rendelés esetén kevesebbért is elkelhettek, de korábban Zelenszkij azt nyilatkozta, hogy inkább eszközcserében gondolkodik.
„Költséghatékonyság tekintetében valójában mi vagyunk előnyben. Minden egyes iráni drón lelövésével az ellenség jelentős összeget veszít”
– jelentette ki Driscoll utalva arra, hogy az irániak által tömegesen bevetett SAHED drónok legalább 20 ezer dollárba kerülnek. Hogy az amerikai elnök valóban nem tudott ezekről a drónokról vagy csak erőt akart mutatni a nyilatkozatával, nem tudni.
(bloomberg.com nyomán)
Kapcsolódó:
https://nyugatifeny.hu/2026/03/13/donald-trump-volodimir-zelenszkij-irani-haboru-drontamadas
Valódi Hírek










