Újabb fejlemény történt.
Beszámoltunk róla, hogy több mint tíz évehúzódó MOL–INA-vitában a washingtoni szövetségi bíróság végrehajthatónak ismerte el a MOL javára született választott bírósági ítéletet Horvátországgal szemben. Arra kötelezve ezzel Zágrábot, hogy fizessen meg közel 236 millió dollárt (közel 78 milliárd forintot) a MOL-nak. Horvátországban ezt követően a Mozmo frakciója
az Energia Charta Egyezményből való kilépésére irányuló javaslatot nyújtott be
parlamentbe. Két héten belül szavazhatnak is róla.
A képviselő szerint nem szabad feloldani az orosz olajjal szembeni szankciókat
Sandra Bencsics frakcióvezető azzal indokolta a döntést, hogy Zágráb több száz millió eurós kárt szenvedett az egyezményből. A tisztviselő a MOL ellen elveszített pert nevezte a javaslat benyújtásának alapjaként. A tisztviselő szerint két héten belül kellene szavazni a javaslatról, mert Horvátországnak semmi előnye nincs a megállapodásból.
A politikus a charta legvitatottabb részének a befektetői jogok védelme és az állami szabályozási jog közötti hatalmas egyensúlyhiányt nevezte meg. Úgy véli, az egyezmény a zöldátállást végrehajtó országok számára káros, mert a szén-dioxid-kibocsátás szabályozása miatt könnyedén be lehet perelni az államot.
A horvát Index a képviselő szavai alapján számolt be arról, hogy Andrej Plenkovicsminiszterelnök korábban elintézte, hogy a kilépést követően 20 éven át lehessen alkalmazni a szerződésben foglaltakat, azonban ezt az unióban nem lehet megtenni. Hozzátette,
nem szabad feloldani az orosz olajjal szembeni szankciókat,
mert akkor Európa pozíciót veszítene Moszkvával szemben.
(index.hu /Nyugati Fény nyomán)
Valódi Hírek










