Új vezetéket építenek.
Szijjártó Péter azt mondta, hogy Brüsszelben a Külügyminiszterek Tanácsának ülését követően elmondta, hogy a következő tél is még háborús tél lesz, mert Európában nem számolnak ennél korábban a háború lezárásával. Elismételte, hogy a kormány szerint az ukránok hazudnak, mert semmilyen technikai akadálya nincs a kőolajszállítás újraindításának a Barátság vezetéken, így egyértelmű, hogy politikai okai vannak a szállítás felfüggesztésének. Arról számolt be, hogy beismerték az ukránok, hogy politikai engedélyre várnak a szállítás újraindítása tekintetében.
A hétfői háromoldalú találkozó a szlovák, a magyar és az ukrán energiaügyi miniszter között nem valósult meg, mert nem vett részt azon az ukrán fél.
Mikor indulhat újra a kőolajszállítás?
Szombaton arról kapott tájékoztatást a külgazdasági és külügyminiszter az ukrán rendszerüzemeltető vállalat, hogy egy hónapra van még szükségük az újraindításhoz, az ukrán külügyminiszter ezzel szemben hétfőn már 42 napról beszélt, amellyel Szijjártó Péter szerint egyértelművé vált a politikai szándék az ügyben. a külügyminiszter szerint ez azért különösen problémás, mert
„a világ hatalmas léptekkel halad a valaha volt legnagyobb olajellátási válság felé.”
Ugyanis a Hormuzi-szoros lezárása azt jelenti, hogy a világ olajfogyasztásának 20 százaléka van blokád alatt.
Szijjártó megerősítette, hogy nem engednek a zsarolásnak, ezért nem szavazzák meg sem az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, sem a 20. szankciós csomagot. A németektől emiatt fenyegetést is kapott a magyar kormány elmondása szerint.
Új vezeték épül
A szlovák energiaügyi miniszterrel abban állapodtak meg, hogy Magyarország és Szlovákia új dízel és benzinvezetéket épít 127 kilométer hosszan a pozsonyi és a százhalombattai finomító összekötésére, amely másfél millió tonna üzemanyagot tud majd szállítani. Ezzel próbálják kivédeni a következő időszak kihívásait.
A vezeték 2027 első felére készülhet el.
( Nyugati Fény nyomán )
Valódi Hírek










