Valódi HírekKínos részletek kerültek elő.
Ismét áll a bál az irodalmi életben a Kossuth-díj körül: kulturális szereplők nyílt levélben támadják a döntéshozókat, amiért szerintük összeférhetetlen, hogy egy jelölőbizottsági tag, Mezey Katalin saját fiát, Lackfi Jánost terjesztette fel a díjra. A „családban maradó” elismerés ügyében mindkét érintett megszólalt az Indexnek.
Mezey szerint ő nem is jelölte a fiát, és a szavazáson sem vett részt, Lackfi pedig úgy fogalmazott:
„Zavarba ejtő és megtisztelő, de én nem adtam, hanem kaptam a díjat.”
Nyílt levelet írtak a döntéshozóknak
Nagy Ákos nyílt levelében – melyet több tucat művész írt alá – azt írta:
„Nyílt levél a Kossuth-díj jelölő grémiumaihoz, a díjat odaítélő testületekhez, a díjazottakhoz és a teljes magyar művészeti közösséghez 2026 márciusában olyan kérdés merül fel a magyar kulturális életben, amely nem pusztán egyetlen jelölésről vagy személyről szól, hanem a közbizalomról, a művészeti közösség erkölcsi önképéről és a mára már egyébként is megtépázott, sok esetben a szekértáborok közötti gúny és cinikus megjegyzések tárgyává vált Kossuth-díj intézményének hitelességéről.
Mi, a levél aláírói, a magyar kulturális és művészeti élet résztvevőiként, egy alapvető kérdést kívánunk nyilvánosan feltenni a Kossuth-díj jelölési és odaítélési folyamatában részt vevő minden testületnek.
ÖSSZHANGBAN ÁLL-E A SZAKMAI ÉS ETIKAI NORMÁKKAL AZ A GYAKORLAT, HOGY EGY JELÖLŐBIZOTTSÁG TAGJA SAJÁT CSALÁDTAGJÁT JELÖLI KOSSUTH-DÍJRA?
A jelenlegi helyzetben konkrétan arról van szó, hogy Mezey Katalin jelölőbizottsági tagként Lackfi Jánost jelölte Kossuth-díjra, aki a fia. Nem a jelölt életművéről kívánunk ítéletet mondani, és nem a jelölt személyét kívánjuk minősíteni. A kérdés ennél általánosabb és alapvetőbb: megengedhető-e egy ilyen helyzet egy nemzeti rangú állami kitüntetés jelölési folyamatában.
A Kossuth-díj a magyar kulturális élet egyik legmagasabb elismerése. Éppen ezért a jelölési és döntési folyamatnak nemcsak tisztességesnek kell lennie, hanem annak is kell látszania. A közbizalom alapja az átláthatóság és az összeférhetetlenségi helyzetek egyértelmű kezelése.
Ezért mi, a levél aláírói, a következő kérdéseket és kéréseket fogalmazzuk meg:
Szabályozza-e ez az etikai kódex az összeférhetetlenség kérdését?
Ha igen, kiterjed-e arra az esetre, amikor egy jelölőbizottsági tag közvetlen családtagját jelöli a díjra?
Ha nincs ilyen szabályozás, nem lenne-e szükséges annak megalkotása és nyilvánossá tétele?Úgy gondoljuk, hogy minden olyan intézmény, amely a nemzeti kultúra legmagasabb kitüntetéseiről dönt, köteles világos, nyilvános és ellenőrizhető etikai normák szerint működni. Nem azért, mert a művészeti teljesítmény önmagában ne lenne mérvadó, hanem azért, mert a döntések körülményei ugyanúgy alakítják a díj tekintélyét, mint maguk a díjazottak.A magyar művészeti közösségnek – minden világnézeti, generációs és esztétikai különbség ellenére – közös érdeke, hogy a Kossuth-díj presztízse megkérdőjelezhetetlen maradjon. Ez csak akkor lehetséges, ha a jelölési és döntési folyamatok átláthatók, és az összeférhetetlenségi helyzeteket egyértelmű szabályok kezelik.Ezért tisztelettel, de határozottan kérjük a Kossuth-díj jelölő és odaítélő testületeit, hogy hozzák nyilvánosságra az etikai kódexüket és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályaikat, valamint adjanak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy elfogadhatónak tartják-e azt a gyakorlatot, amelyben egy jelölőbizottsági tag közvetlen családtagját jelöli a díjra.Mi, a levél aláírói, abban bízunk, hogy a magyar kulturális élet képes nyíltan és méltósággal szembenézni ezekkel a kérdésekkel. A Kossuth-díj tekintélye és a művészeti közélet iránti közbizalom megőrzése mindannyiunk közös felelőssége.”
Megszólalt Mezey Katalin és Lackfi János is
Az ügyben a portál megkereste Mezey Katalint, aki azt állítja, hogy a döntésben nem vett részt. Úgy fogalmazott:
„Természetesen nem én jelöltem a fiamat, Lackfi Jánost Kossuth-díjra. Természetesen a döntés meghozatalában a bizottság működési, összeférhetetlenségi szabályzatának megfelelően nem vettem részt. Akkor érkeztem meg az ülésre, amikor már a 2026. évi irodalmi Kossuth-díjakról döntött a bizottság. Ezzel együtt engem is zavar ez a helyzet, gondolom, Jani fiamat is zavarja. De amikor a bizottságba való felkérést elfogadtam, még nem ismertem a jelöltek névsorát. Amikor megismertem, írásban lemondtam bizottsági tagságomról.
De mivel már ki lett nevezve a bizottság és a Magyar Közlönyben megjelent a névsora, a nyilvánosság szempontjából ez sem ért volna sokat, ráadásul mást már nem tudtak behívni a bizottságba helyettem. Így a bizottság vezetése nem fogadta el lemondásomat, de természetesen az összeférhetetlenségi szabályozásnak megfelelően járt el, azaz biztosította, hogy a döntésben ne vegyek részt.”
Lackfi János a portálnak azt nyilatkozta, hogy édesanyja valóban tagja a Kossuth-díj-bizottságnak,
„ezért biztos voltam, hogy egyhamar nem kerülök szóba e tekintetben. Most viszont, ahogy utólag mesélték, az történt, hogy éppen nem volt jelen, a bizottság pedig az ő távollétében megszavazta nekem a díjat. Igencsak zavarbaejtő és megtisztelő. Mindenesetre az elmúlt évtizedekben igyekeztem alkotóenergiáimmal szolgálni az olvasókat és az irodalmat, és a jövőben is ezt fogom tenni. Ennyit tudok erről, minthogy én nem adtam, hanem kaptam a díjat”
– fogalmazott.
A Kossuth-díjról szóló 1990. évi XII. törvény és a végrehajtásáról rendelkező 271/2008. Korm. rendelet értelmében a Bizottság tagjai maguk nem kaphatnak díjat a tagságuk ideje alatt.
Ugyanakkor a jogszabály a Bizottság saját hatáskörébe utalja az ügyrendje (belső szabályzata) megállapítását. Ez az az – egyelőre nem nyilvános – dokumentum, amely állítólag lehetővé teszi, hogy
a tag távollétében a bizottság díjazza az érintett hozzátartozóját.
( Nyugati Fény nyomán)
