Nagypénteken tárgyalnak.

Egyeztetést kezd pénteken Aleksandar Vucic szerb elnök a parlamenti pártok képviselőivel a lehetséges előrehozott választásokról, illetve azok időpontjáról.

Június 28. előtt szavazhatnak

A köztársasági elnöki hivatal közleménye szerint

Aleksandar Vucic először a Vajdasági Magyar Szövetséggel, a bosnyák kisebbség Igazság és Megbékélés Pártjával, valamint a Szocialisták Mozgalmával találkozik.

Ana Brnabic, a szerb parlament elnöke, a kormányzó Szerb Haladó Párt vezetőségi tagja a szerbiai közszolgálati televíziónak (RTS) azt mondta, az elnök minden politikai szereplővel egyeztetéseket folytat majd.

Aleksandar Vucic szerdán közölte, hogy az év végéig biztosan lesznek parlamenti választások Szerbiában. Ám az is

lehet, hogy már Szent Vitus napja, azaz június 28. előtt megtartják a voksolást.

A szerb államfő hangsúlyozta: a döntés időzítése attól függ, mit szeretne a nép.

„Ahogy a nép mondja, úgy lesz. Vox populi, vox Dei, avagy a nép hangja, Isten hangja”

– fogalmazott a szerb elnök.

Lehet, hogy az elnökválasztást is előbbre hozzák?

Aleksandar Vucic már korábban is beszélt arról, hogy az év végéig előrehozott választást írnának ki. Sőt azt is

kilátásba helyezte, hogy mivel jövőre lejár második elnöki mandátuma, az elnökválasztást is előre hozza,

hogy egyszerre lehessen voksolni. Mivel ez Aleksandar Vucic második elnöki megbízatása, az alkotmány értelmében többé nem indulhat a tisztségért folyó versenyben. Szerbiában az államfőt közvetlen voksolás útján választják meg az állampolgárok.

Ana Brnabic egyébként arról is beszélt, hogy

a Szerb Haladó Párt azt szeretné, ha Aleksandar Vucic lenne a miniszterelnök-jelöltjük,

majd az ország miniszterelnöke. A politikus 2014 és 2017 között már volt Szerbia kormányfője. 2017-ben azért mondott le, hogy átvehesse a köztársasági elnöki tisztséget.

(MTI)