Itt a válasz.

Miguel Díaz-Canel kubai elnök azt nyilatkozta, hogy országa gerillaszerű hadjárattal fog visszavágni, ha az Egyesült Államok katonai támadást indít, és figyelmeztette Washingtont, hogy bármilyen művelet

„hatalmas veszteségeket” okozna mindkét ország számára.

A kubai vezető az üzenetét pénteken tette közzé a Newsweeknek adott interjújában. Kijelentéseivel Donald Trump amerikai elnök fenyegetésére válaszolt, miszerint az Egyesült Államok „elfoglalja” a Floridától mindössze 90 mérföldre fekvő kommunista szigetországot.

Donald Trump korábban úgy nyilatkozott, „megtiszteltetés lenne elfoglalni Kubát”, és kijelentette, „azt tehetek a szigettel, amit csak akarok”.

Kuba jelenleg súlyos energiaválsággal küzd az amerikai olajblokád miatt, ami országszerte áramszüneteket okozott. Bár az év elején történtek kísérletek párbeszédre a felek között, azonban Trump legutóbbi, a miami befektetési fórumon tett kijelentése után (miszerint „Kuba a következő”) ismét feszültté vált a viszony.

(Nyugati Fény nyomán)