Nagy fordulat várható kedden.

Turmp szerint úgy tűnik

„Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban”

– közölte Donald Trump amerikai elnök hétfőn.

Az elnök a Fehér Házban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy Irán oldalán „egy készséges és aktívan tárgyaló felet” lát.

Hozzátette, az ország új vezetése „bölcsebb, élesebb eszű és kevéssé radikális”, mint a korábbi.

Kiemelte, hogy az egyezségben érdekelt államok részt vesznek az amerikai és iráni fél közötti közvetítésben, és a megbeszélések jól haladnak.

Kedden minden eldől

Az elnök kritikus időszaknak nevezte az elkövetkezendő napokat, és emlékeztetett, hogy az Iránnak adott meghosszabbított ultimátum washingtoni idő szerint kedden este 8 órakor lejár, és hangsúlyozta, hogy amennyiben addig Irán nem állapodik meg az Egyesült Államokkal, akkor

a légicsapások „a kőkorszakig” vetik vissza Iránt.

„Minden híd és minden erőmű elpusztul kedden éjfélig, amennyiben nincs egyezség”

– hangoztatta az elnök, hozzátéve, azt nem szeretné, hogy ez megtörténjen.

Azt is hajtogatta, hogy az Egyesült Államok elsődleges célja Iránnal kapcsolatban, hogy megfossza a nukleáris fegyver birtoklásának lehetőségétől.

Megismételte, csalódott a NATO-ban az iráni műveletben való „segítségnyújtás” elutasítása miatt. Ezen nem változtat az sem, hogy a katonai szervezet főtitkára, Mark Rutte szerdán Washingtonba látogat – jegyezte meg.

Az iráni vezetés közölte, hogy elutasítják Trump ultimátumát.

Videó:

(MTI /Nyugati Fény nyomán )

Kapcsolódó: