Megfontolandó.

Szerdán a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. Szavai univerzálisnak hatnak, de a mai politikai helyzetben igencsak aktuálisnak tűnnek.

Gyurcsány Ferenc írását változtatás nélkül idézzük:

A tömeg vért akar.
Miért? Mert a tömeg primitív? Dehogy.

A tömegakarat mögött igazságérzet, harag, félelem, csoportidentitás, megalázottság, bizalomvesztés és legtöbbször politikai manipuláció (is) áll. A megsértett, megalázott, vesztessé tett ember nemcsak kárpótlást akar, hanem büntetést is. Nem éri be az elszenvedett kár valamilyen rendezésével, hanem azt gondolja, de még inkább hiszi, átéli, hogy az elkövetőknek szenvedniük kell. Mert a szándékosan okozott kár elsődleges reakciója a morális felháborodás, amely aztán megtorlási vágyat szül. Vagyis a büntetés vágya nem racionális jogi igény, hanem érzelmi reakció. Mert haragra gerjedünk, ha valaki megsértette a közös erkölcsi rendet.

Az „elszámoltatás” és a „bosszú” nagyon közel vannak egymáshoz. Az elszámoltatás jogi-politikai nyelv: ki mit tett, milyen felelőssége van, milyen eljárásban kell ezt megállapítani? A bosszú nyelve ezzel szemben érzelemtelített: fájjon neki is! A tömeg gyakran az elsőt mondja, de a másodikat érzi.

Van ennek az egésznek egy rendesen megkutatott, jól dokumentált evolúciós háttere is. Hitelesnek tekintett tömegpszichológiai kísérletek azt mutatják, hogy az emberek még saját költségükön is hajlandók büntetni a normaszegőt, azaz nem az előnyért, a haszonért büntetnek, nem kegyetlenek, hanem belső késztetéstől vezetve megvédik kooperációt. Aki csal, aki potyázik, aki elárul, azt meg kell fékezni, meg kell büntetni, különben szétesik a közösség – gondolják, érzik sokan, és eszerint is cselekszenek.

De lépjünk tovább!
Ami egy kisebb közösségben a rend fenntartását szolgálja, az nagyobb politikai tömegben könnyen elszabaduló hangulatot és magatartást eredményezhet. Az arctalan sokaság tagjaként csökken az egyéni felelősség érzése. A tömegben az egyén nem egyszerűen elveszíti az eszét, hanem egy új „mi” részévé válik. Nem azt kérdezi, hogy én mit tennék, hanem azt, hogy mi, akik igazságot akarunk, mit tehetünk velük szemben?

A megtorlás akkor válik különösen veszélyessé, amikor az elkövető már nem egy konkrét ember, hanem egy csoport jelképe: az árulók, a bűnösök, a kiváltságosok, az idegenek, a régi rendszer emberei, a haza ellenségei. A büntetés igénye ilyenkor csoportos önmegerősítés. A tömeg ilyenkor azt mondja, hogy végre mi döntünk fölöttük. A kutatások a kollektív nárcizmus körében különösen erős összefüggést találnak a sérült csoportönérzet, a fenyegetettségérzés és a megtorló, ellenséges csoportközi viselkedés között.

Ezért a bosszú gyakran nem a múltról, hanem a megalázottság jelenéről szól. Aki sokáig tehetetlennek érezte magát, annak a büntetés aktusa, láétványa visszaad valamit az elveszett kontrollból. A „vér” ebben az értelemben bizonyíték: most már nem ők vannak fölül, hanem mi. A megtorlás a rend helyreállításának színháza lesz.

A tömeg igazságvágya legitim. Valódi bűnök, valódi visszaélések, valódi történelmi sérelmek után az elszámoltatás igénye nem alantas ösztön. Sőt! Nélküle nincs morális rend. A bajok akkor kezdődnek, amikor az igazságosság igénye elválik az eljárás igazságosságától. Amikor már nem az számít, hogy mit lehet bizonyítani, hanem hogy kit kell végre megbüntetni.

A tömeg ritkán mondja magáról, hogy bosszút akar. Igazságot mond. Elszámoltatást. Rendteremtést. És sokszor valóban ezzel kezdődik. Valaki megsértette a közös rendet, valaki büntetlenül maradt, valaki fölötte állt annak, ami másokra kötelező volt. A felháborodás ilyenkor nem beteges indulat, hanem az erkölcsi érzék alapmozdulata. A közösség azt mondja, hogy nem lehet mindent megtenni következmény nélkül.

De van egy pont, ahol az igazság vágya átbillenhet. Amikor már nem az számít, hogy pontosan mi történt, ki mit tett, mit lehet bizonyítani, hanem hogy végre történjen valami. Legyen arca a bűnnek, teste a sérelemnek. Legyen valaki, akire rá lehet mutatni. A tömeg ilyenkor nemcsak büntetni akar, hanem visszavenni a világ fölötti uralmat. A vér ekkor nem megtorlás, hanem jel. Annak jele, hogy a megalázottak most látni akarják, hogy a másik is fél. Végre! – teszik hozzá.

Végre?


.

(Nyugati Fény nyomán )