Úgy vélik, nem távolítható el békés úton.
Több brit lapnak adott interjút Igor Volobujev, a Csernaja Iszkra (Fekete szikra) nevű orosz ellenzéki fegyveres alakulat vezetője, aki nyíltan Vlagyimir Putyin hatalmának megdöntésére, valamint egy
országos felkelésre szólított fel.
„A birodalomnak, Oroszország legnagyobb átkának – össze kell omlania”
– fogalmazott.
A Gazprombank egykori vezetője szerint az Ukrajna elleni háború „szégyen és bűn”, az orosz elnök pedig diktátorként vezeti az országot.
Volobujev azt állítja, mozgalma jelentős támogatottságot élvez Oroszországban, és tájékoztatása szerint a rendszerhez közel álló személyek közül is többen kapcsolatban állnak a mozgalmukkal. Jelezte azt is, hogy az orosz társadalomban növekszik az elégedetlenség a háború és a veszteségek miatt.
A 2022-ben Ukrajnába távozó üzletember szerint
Putyin békés úton nem távolítható el a hatalomból.
Beszélt arról is, hogy csoportja partizánakciókban és dróntámadásokban vesz részt oroszországi energetikai célpontok ellen. A szervezet vezetője emellett az orosz állam jelenlegi birodalmi berendezkedésének felszámolását is szükségesnek nevezte.
„Az embereknek elege van Putyinból. Megégeti őket a háború tüzével”
– mondta a gerillavezér.

A Gazprombank korábbi alelnöke, az 55 éves Igor Volobujev / Forrás: thesun.co.uk
(thesun.co.uk / portfolio.hu) (Nyugati Fény )
Valódi Hírek









