Más körülmények között zajlik majd a következő esemény.
A 31. Budapest Pride-ot a szervezők
június 27-re jelentették be.
Közleményükben az Európai Unió Bíróságának friss döntésére hivatkoztak, amely jogsértőnek ítélte a 2021-es homofób és transzfób propagandatörvényt, és erre alapozva azt állítják, hogy a 2025-ben elfogadott, Pride-ot tiltó törvény sem tartható fenn.
Azt írták:
„Pride volt, Pride van, Pride lesz. A modern Magyarország legnagyobb emberi jogi megmozdulását szerveztük meg 2025-ben. A 30. Budapest Pride Felvonulás, a fővárossal közösen rendezett Büszkeség menete a rendkívüli körülmények dacára is hatalmas sikert aratott.”
Bíznak a hatóságok együttműködésében
A Gyülekezési Törvény szabályai szerint az eseményt már május 27-én bejelentették.
„A 2025-ös rendkívüli év után bízunk a hatóságok együttműködésében, a gyűlés befogadásában. A döntéshozók figyelmébe ajánljuk az Európai Unió Bíróságának friss döntését, mely jogsértőnek ítélte a 2021-es homofób és transzfób propagandatörvényt”
– írták. Hozzátették:
„az Orbán-kormány jogsértő döntése alapvető jogainkat csorbította, a bíróság ítélete azt jelenti, a döntés alapján a 2025-ben elfogadott önkényes „Pride-tilalom” sem maradhat.”
Az Orbán-kormány 2025 márciusában szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amivel betiltották a Pride-ot és az ahhoz hasonló rendezvényeket. A szervezőket eszerint akár több százezer forintra is bírságolhatják. A tiltás dacára 2025-ben végül mégis megrendezték az eseményt, Karácsony Gergely főpolgármester ellen pedig emiatt eljárást is indítottak,
de azt később felfüggesztették.
(Nyugati Fény nyomán )
Valódi Hírek










