A problémák egy részét elismerte, egyeztetés van folyamatban.
Beszámoltunk róla, hogy a rendőrség a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központban razziázott és sajtóhírek szerint több műtőssegédet is letartóztattak drogterjesztés miatt. Emiatt pedig
a műtők kapacitása 30 százalékra esett vissza.
A kórházban amúgy is szörnyű állapotok uralkodtak, beszámolók szerint a csapból néha barna lé folyik és éjszakára van, hogy el is zárják a vizet. A rajtaütés után pedig a megmaradt dolgozóknak állománygyűlésen kellett részt venniük.
A kórház főigazgatója, Viola Árpád reagált az információkra.
A problémák egy részét elismerte, egyeztetés van folyamatban
„Intézményünk jelentős volumenben vesz részt a budapesti és az ország bármelyik intézményéből hozzánk irányított sérültek ellátásában. Az utóbbi hetekben a műtői személyzet nem optimális létszáma miatt a tervezett műtéti beavatkozások egy részét elhalasztottuk és folyamatban van a várólistáink korrekciója is, a megnövekedett sürgősségi beavatkozások mellett. Az intézkedéseinket a sürgősségi ellátás zavartalanságának biztosítása mellett tettük. A műtők humánerőforrás hiányának orvoslása az Országos Kórházi Főigazgatósággal, mint fenntartóval és az irányító Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórházzal együttműködésben jelenleg is zajlik”
– írta a főigazgató. Hozzátette:
„A melegvíz csapból rozsdás, barnásan festenyzett víz ürül. Ennek oka, hogy a melegvizes rendszerben – Legionella baktériumok túlszaporodásának megelőzése és a vízhálózat fertőtlenítése érdekében – 2026.03.24-én új REDO rendszer került beüzemelésre. Kihívást jelent az üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság számára a kényes egyensúly megteremtése a Legionella elpusztítását szolgáló még elégséges vegyszer és a több évtizedes amortizált vízvezeték belső falában történt lerakódások kioldódását okozó koncentráció között, ami az elszíneződést okozza. A hidegvizes csapból folyó víz fogyasztásra alkalmas, mindemellett minden szervezeti egység számára biztosítva van a kórházi vízellátástól független ivókút.”
6 ember ellen indult rendőrségi intézkedés kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt
A főigazgató megerősítette azt az információt, miszerint 2026. májusában 6 egészségügyi alkalmazott ellen indult rendőrségi intézkedés kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt. A kórház a nyomozás sikeres és mielőbbi lezárása érdekében a hatóságokkal maradéktalanul együttműködik, több információval nem tudnak szolgálni, ameddig a nyomozás tart.
„Téves az a Népszavában megjelent információ, mely szerint az elmúlt másfél évben 110 egészségügyi és egészségügyben dolgozó munkatársunk hagyta el az intézményt.2025-ben a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központba belépő új kollégák száma 208, a kilépők száma 139. 2026-ban, a mai napig bezárólag 68 új munkaerő felvétele történt és 67 kollégánk távozott. Összesítve a másfél év adatait a be- és kilépő munkaerő egyenlegünk plusz 70 fő.
Egyes szakmákban a távozók és a belépők aránya mínuszban van, ilyen pl. a műtő szakasszisztensek, műtőssegédek, idegsebészek munkacsoportja. Munkaszervezési és ügyeletszervezési szempontból további nehézséget okoz a szakmánként különböző korfa, a pályakezdők és a tapasztalt szakorvosok egyik vagy másik irányba eltolódó aránya.”
– zárta a főigazgató a levelét.
(index.hu /Nyugati Fény nyomán)
Kapcsolódó:
Valódi Hírek










