Magyarországra érkezhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, már folyamatban vannak a tárgyalások egy közeljövőben esedékes látogatásról – írta a Magyar Hang.

A budapesti ukrán nagykövetség az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Kérdésükre Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete úgy válaszolt:

„tárgyalások folynak egy közeljövőben esedékes budapesti látogatásról.”

A találkozó pontos időpontjáról ugyanakkor nem tudtak konkrétumot megadni.

A miniszterelnök szerint megállapodtak Ukrajnával

Magyar Péter szerdán, mindössze pár nappal az Európai Tanács ülése előtt jelentette be: a magyar kormány teljes körű megállapodásra jutott Ukrajnával a százezres magyar kisebbség nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogainak bővítése kapcsán. Mint közölte, a megállapodás három hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű tárgyalás eredménye, amelyben részt vettek a kárpátaljai magyarság politikai szervezetei és az egyházak is és amelyre az elmúlt évtizedben nem volt példa a két ország kapcsolatában.

Magyar Péter

Csütörtökön Zelenszkij Orbán Viktort mint elrettentő példát említve üzent Vlagyimir Putyinnak, ezzel együtt találkozóra hívta az orosz elnököt, amelynek lehetséges helyszínéül Svájcot, Törökországot vagy az arab világ egyik országát nevesítette.

(nyugati fény nyomán)