Már egy interjúban is utalt rá.
Magyar Péter azonnali hatállyal, indoklás nélkül, leváltotta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét,
Gaál Szabolcs Barnát.
A határozat a Magyar Közlönyben jelent meg, eszerint Gaál felmentését Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter javasolta.
Magyar Péter arra hivatkozott, hogy ezt megteheti, mert a hivatal elnökét a miniszterelnöki nevezi ki és menti fel. Gaál Szabolcs Barna utódja még nem ismert.
Korábban Magyar Pétert is ellenőrizte a hivatal
Gaál Szabolcs Barnát Magyar Péter már első interjújában megemlítette. Azt mondta: az Orbán-kormány magánéleti problémái miatt, megfélemlítésként küldte rá a hivatalt ellenőrizni, amikor még a Diákhitel Központ vezetője volt. Emiatt felhívta Gaál Szabolcs Barnát, aki közölte vele, a vizsgálat valójában „egy figyelmeztetés”.
A hivatal korábban több ügyben is vizsgálódott, így a Norvég Alap pénzeit osztó Ökotárs Alapítványnál, a Lánchíd felújításánál is.
Gaál Szabolcs Barna 2001 és 2007 között a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jogi osztályvezetője volt, majd a Hegyvidéki Önkormányzat jegyzője lett. 2010-ben elnökként tért vissza a KEHI-hez. 2014-ben Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy soha nem volt politikai nyomás rajtuk a 2010-es kormányváltás óta.
„Biztos furcsának hangzik ez kívülről, de az, hogy jelentéseink a kormánynak készülnek, és nem nyilvános, döntés-előkészítő anyagok, teszi igazán lehetővé, hogy mindenfajta befolyástól mentesen dolgozzunk, és jelentéseinkben az igazat írjuk le”
– mondta. A hivatal idén az Orbán-kormány több minisztériumát is elmarasztalta, amiért nem tettek eleget a társadalmi egyeztetés kötelezettségének.
(24.hu nyomán)
Valódi Hírek










