Hoppá!

Orbán Viktor a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán beszélt a választási vereség okairól, ahol elmondta, ő az, akinek ezért vállalnia kell a felelősséget. Navracsics Tibor volt miniszter röviden értékelte a kongresszust, ami szerinte nem hozott áttörést, ráadásul nem sorolta a pozitívumok közé, hogy Orbán marad a Fidesz elnöke.

„Kezdve a jó hírekkel: Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint elnökségi tagsága számomra nagyon jó hír. Mindhárman felkészült, jó politikusok, akik reményt adnak arra, hogy valóban megjelennek új irányok is a Fideszben.

Kreicsi Bálint különösen kedves számomra, hiszen pontosan azt a polgári Magyarországot jeleníti meg, amelyről beszéltem: helyi közösség sikeres vezetőjeként sokat lehet tőle tanulni arról, hogy hogyan lehet nem pártszimpátiák mentén jó ügy érdekében támogatókat szerezni és megtartani.

Örülök, hogy indítványomra Bálint személyében egy sikeres városvezető is helyet kapott a Fidesz elnökségében. Így Gyopáros Alpárral együtt fogják – remélem sikerrel – képviselni a városokban és falvakban élő polgárság érdekeit.

Ami nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt. Elhangzott sok jó beszéd, láttunk sok tehetséges fiatal és kevésbé fiatal szónokot. Láthattuk azt is, hogy mennyi tartalék van ebben a közösségben. A most következő egy év legnagyobb tétje, hogy ezek a hangok, személyiségek, vélemények megjelennek-e és érvényesülnek-e. Ha igen, talpra tud állni a Fidesz. Ha nem, akkor valami újnak kell jönnie. Ez a kérdés azonban nem dőlt el tegnap”

– írta Navracsics Tibor.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2026/06/13/mi-tortent-olyat-mondott-orban-viktor-a-fidesz-bukasanak-okairol-hogy-nem-terunk-magunkhoz