Megfagyott a levegő a teremben.
Mecser Tamás, az újonnan kinevezett országos rendőrfőkapitány parlamenti meghallgatásán kijelentette:
„Aki úgy érzi, hogy kivonhatja magát az állami joghatóság alól,
azt le kell taposni”.
Pintér Sándor belügyminiszter elhíresült mondata alapján 2010-ben „két hét alatt rendet” ígért.
A TEK-ről is megszólalt
A rendőrség létszámhiányáról elismerte, hogy csodát nem tudnak tenni, vonzó életpálya-modellre van szükség, miközben a TEK állományát is megbecsülésről biztosította, a szervezetet pedig – Tóth Gábor rendészeti államtitkár szerint – beolvasztják a rendőrségbe.
„Aki úgy érzi, hogy kivonhatja magát az állami joghatóság alól, azt le kell taposni”
– jelentette ki parlamenti meghallgatásán Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitány.
Az RTL Híradó beszámolója szerint a rendőrség létszámhiányáról azt mondta, hogy csodát nem tud tenni, olyan életpálya modell kell, ami vonzó lehet.
„Nemzetközi összehasonlításban a magyar rendőrség létszáma az egy lakosra jutó rendőrszámot tekintve a mezőny első felében van”
– erről beszélt márciusban Balog János akkori országos főkapitány. Mecser Tamás ezzel szemben az utánpótlásról úgy fogalmazott, hogy „csodát tenni nem fogunk tudni”.
„Ha bérről, létszámról beszélünk, mindig a feltételrendszerről is beszéljünk. Ez az állam szolgáltatása. Olyan minőségű lesz, olyan embereket hozunk be, amelyet finanszírozni tudunk”
– magyarázta, hozzátéve, hogy lakhelytől függetlenül mindenkinek joga van a biztonságra.
A Terrorelhárítási Központtal kapcsolatban azt mondta, hogy az ott szolgálókat értéknek tartja.
„Azon leszek, hogyha bárki az én fennhatóságom alá kerül a későbbiekben szervezet szinten, azt érezze, hogy megbecsült, visszavárjuk és ugyanaz a kollegalitás van, mint mielőtt bementek a TEK-be”
– szögezte le.
Tóth Gábor, rendészeti államtitkár pedig arról tájékoztatott, hogy a TEK-et beolvasztják a rendőrségbe. Mecser Tamás kinevezését heten, köztük ellenzéki képviselők is támogatták a bizottságban, mindössze a Mi Hazánkos Novák Előd tartózkodott.
Kapcsolódó:
Valódi Hírek










