Életveszélyesen megfenyegették.
Kiderült, február 9-én este két ismeretlen férfi csöngetett be Pesty László Naphegy-i villájába – ezt követően a dokumentumfilmes több mint három hónapig bujkált. A Fekete Doboz és a gerilla.hu alapítója most a 24.hu-nak adott interjúban számolt be arról, mi állt eltűnése mögött.
Állítása szerint a két férfi a sövény mögül azzal fenyegette meg, hogy
ha a választásokig megszólal bizonyos témákban, a holttestét Mohácsnál veti ki a Duna.
Feljelentést tett, majd tíz percen belül eltűnt otthonról.
Hetekig eltűntként keresték Pesty Lászlót
Február óta eltűntként keresték Pesty Lászlót. A fenyegetést követően ugyanis Pesty feljelentést tett, de nem bízott az eredményben, így tíz percen belül összepakolta a laptopjait és a jegyzeteit, majd eltűnt.
Elmondása szerint háromnaponta cserélt szállást, és váltott autókkal közlekedett. Egyik legemlékezetesebb pillanata a kőbányai epizód volt, amikor egy házkutatás elől a vécé ablakán préselte ki magát hátizsákkal – cukorbetegen, asztmásan, fájós térddel –, majd egy munkáskocsmában bújt meg, ahol egy ismeretlen idős asszony azonnal felismerte, ezután három és fél napig nála rejtőzött.
A rendőrök elől sem véletlenül futott: meggyőződése szerint a február 12-én beérkezett állatkínzásos feljelentés – miszerint éheztette a kutyáját – fedősztori volt, amelynek ürügyén a házát alaposan átkutatták. Szerinte nem őt, hanem adathordozókat kerestek. A kutya egyébként tíz nappal korábban állatorvosi vizsgálaton volt, ahol épp azt mondták neki, ne etesse túl az állatot.
Február 24-én pedig besétált az V. kerületi kapitányságra, jelezte, hogy él, majd ugyanúgy bujkált tovább. A telefonját kikapcsolva tartotta, hogy a cellaadatok ne árulják el.
Már nem „ősfideszes”
Pesty ma már nem „ősfideszes”. Azt mondja, hibát követett el, hogy éveken át „fideszezett”, hiszen szerinte a Fidesz mint párt már 16 éve nem létezik.
„A NER rátérdelt a torkára, kinyírta, és megette reggelire”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy ami azóta működik, az szerinte nem politikai, hanem kriminológiai jelenség.
2023-as tusványosi fellépésére – amikor nyilvánosan bírálta a rendszert – visszatekintve naivnak nevezi magát: belső reformban reménykedett, de semmi nem változott, helyette bosszúhadjárat indult ellene gazdasági elszigetelés formájában.
Orbán Viktorról annyit mondott, hogy „a NER miniszterelnöke”. A börtön lehetőségéről pedig nem nyilatkozott, azt inkább a jogászokra bízza. Elmondása szerint a Tiszát viszont nem kényszerből, hanem meggyőződésből támogatta.
Ugyanakkor hozzátette, hogy
ideje lenne abbahagyni a karneválozást,
mert szerinte az előző rendszer rejtett csapdákat hagyott maga után.
Kapcsolódó:
Valódi Hírek










