A műkorcsolyázó az edzésein terrorizálta a rá bízott gyerekeket.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy edzéseket tartó sportoló ellen. A vád szerint a műkorcsolyázó pszichésen, olykor

fizikailag is bántalmazta a gyermekeket,

hogy eredményt érjenek el – közölte a Fővárosi Főügyészség. Gór-Sebestyén Júlia a vád szerint egy sportegyesületet irányított, amelynek keretében edzéseket tartott gyerekeknek. Az ügyészség szerint az edző mindent az eredményességnek rendelt alá, fizikailag és lelkileg is bántalmazta a gyerekeket.

Gór-Sebestyén Júlia

„A vádlott kapcsolata a gyermekekkel a kezdeti harmonikus edző-versenyző kapcsolatot követően rideggé, agresszívvá vált. Ha nem érték el a kívánt versenyeredményt vagy az edzéseken nem az elvárásainak megfelelően teljesítettek, akkor enyhébb módon fizikailag bántalmazta, valamint lelkileg – gyakran más személyek, elsősorban sportolótársaik előtt – megalázta a gyermekeket”

– olvasható a vádiratban. Azt írták, trágár módon kiabált a tanítványaival és volt, aki felé élvédőt és fém kulacsot is hajított, de olyan is előfordult, hogy arcon ütött gyereket. Az edzőtáborban

drasztikus ételmegvonást is alkalmazott,

amikor a versenyzője testsúlyát csökkenteni akarta. Az ügyészség azt állapította meg, hogy a vádlott elhidegülést, szorongást, önértékelési zavarokat is kiváltott, amellyel három gyerek

fizikai, érzelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Gór-Sebestyén Júliát három rendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolják, végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott vele szemben, és azt, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a kiskorúakat érintő foglalkozás gyakorlásától.

A 24.hu értesülései szerint Gór-Sebestyén tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban, és azt állította, csak azért kiabált a gyerekekkel, hogy azok hallják, amit mond.

Az ügyészség 1 év 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kért a 2004-ben Európa-bajnoki címet szerző műkorcsolyázónőre, azzal, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őt a kiskorúakat érintő foglalkozás gyakorlásától is.