Évek után.

Két évvel a bezárása után újra megnyílik Iványi Gáborék Wesley Kincsei Iskolája. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közlése szerint augusztus 26-án megkapták a Kormányhivataltól az intézmény működési engedélyét, valamint az oktatási miniszter egyetértő nyilatkozatát is. Azt írták, az elmúlt évek

„jogi és emberi küzdelmei” után

„óriási örömmel, elégtétellel és hosszú távú tervekkel” fogadták a hírt. A közlemény szerint ezzel lehetőséget kaptak arra, hogy folytassák azt a „hiánypótló pedagógiai munkát”, amelyet állításuk szerint egy „értelmetlen és kegyetlen döntéssel” próbáltak felszámolni 2024 augusztusában.

A bíróság döntése hozhatta közelebb Iványiéknak a megoldást

Úgy vélik, sokat segített a helyzeten, hogy

a bíróság szerint is jogellenes volt a budapesti iskoláik bezárásáról szóló határozat.

Bár gyorsan elvégezték az adminisztratív teendőket, egyelőre a 2026/27-es tanévben csak az első osztály indulhat el. A MET közlése alapján hosszabb folyamat lesz az intézmény fokozatos újjáépítése.

Az épületben ősszel a Wesley Akadémia is megkezdi működését. A kezdeményezés délutáni tanári továbbképzésekkel, szülőknek szóló információs központtal és a diákok fejlesztésével kívánja segíteni a sajátos nevelési igényű gyermekek elfogadását és megértését. A MET szerint az akadémia célja emellett a pedagógusok, a családok és a közvélemény érzékenyítése, valamint a közösségépítés támogatása.